A Sopron női kosárlabdacsapata történelmet írt, a Magyar Kupa rekordgyőztese lett, miután a vasárnap esti döntőben simán, 85-64-re nyert a Szekszárd ellen. Ugyanakkor horrorjelenet is kísérte a finálét: a magyar válogatott Papp Klaudia egy könyökös miatt terült el a földön. Annyira vérzett az arca, hogy törülközővel próbálták felfogni a vért, végül hordágyon vitték a sürgősségire, csapattársa szerint a fogsora „konkrétan gatya”.

A sürgősségire kerülő, magyar válogatott Papp Klaudia mezét tartja a kupagyőzelmet ünneplő Sopron játékosa, Böröndy Vivien Fotó: Tóth Zsombor / MTI Fotószerkesztőség
Hazai pályán a Sopron nem engedte ki a kezéből a kupát, és a 2022-ben Euroliga-győztes csapat két év után újra megnyerte a Magyar Kupát. A Szekszárd nem tudott nagy gondot okozni Gáspár Dávid csapatának, amely már az első negyedben elhúzott 30-14-re. A vége 85-64-es, 21 pontos soproni siker lett, amely egy pillanatig sem forgott veszélyben, ám így is nagy csapás érte a hazaiakat: Papp Klaudia vérző arccal, hordágyon hagyta el a pályát, és a sürgősségire került.
Még két perc sem telt el a döntőből, amikor a Sopron magyar válogatott irányítója egy palánk alatti küzdelemben kapott egy könyököst az arcára a szekszárdi Carolina Rodriguestől. A játék ment tovább, de Papp nem állt talpra, a lelátón pedig felharsant a „csürhe, csürhe” rigmus.
„A fogsora konkrétan gatya” – Papp Klaudia a sürgősségire került
Amikor a vérfoltok is láthatóvá váltak a parkettán, már biztos volt, hogy nagyobb a baj. Az orvosi segítség azonnal érkezett és Papp Klaudia végül hordágyon hagyta el a pályát, miközben egy törülközőt szorított az arcához, azzal próbálták felfogni a vért. Később kiderült, hogy a felső fogsora sérült meg a magyar válogatott játékosnak. Azonnal Győrbe szállították a sürgősségire. Papp egyébként februárban épült fel egy orrtörésből.
A Sopron játékosa, Böröndy Vivien a győzelem után érzelmesen beszélt Papp Klaudia horrorsérüléséről, miatta is akartak győzni.
– Megfogadtam, hogy nem sírok, de nekem nehéz, amikor ő nincs a pályán. Rossz látni, hogy egész szezonban kapja a sérüléseket, annyira sajnálom szegény lányt, a meccs hátralevő részében érte is játszottunk
– nyilatkozta Böröndy, aki félidőben kapcsolatba is lépett barátnőjével, aki akkor már úton volt Győrbe a sürgősségire, és azt mondta neki, hogy a „fogsora konkrétan gatya”.
– Remélem, Dia, hogy minél hamarabb visszatérsz és minden oké! Itt van a mezed, velünk vagy lélekben! – üzente Pappnak Böröndy.
A Sopron 2007, 2008, 2011, 2012, 2013, 2015, 2017, 2019, 2020, 2021, 2023 és 2024 után győzött újra a Magyar Kupában, és a mostani, 13. diadalával egyedüli magyar csúcstartóvá lépett elő.
(magyarnemzet.hu)
ázásban is egyre gyakoribbak a súlyos sérülések.
Írta a JochaPress