Marozsán Fábián nagyon simán győzött a 6,3 millió euró összdíjazású monte-carlói salakpályás férfi tenisztorna első fordulójában.

A szombaton Bukarestben elődöntős magyar játékos számára remekül indult a hét, mivel négy helyet előrelépve a 43. lett a világranglistán. Monacóban viszont a sorsoláson kemény ellenfelet kapott a cseh Jakub Mensik személyében, akivel eddig kétszer találkozott, s az ellenfél tavaly májusban Rómában és idén januárban Aucklandben is jobbnak bizonyult nála.
A keddi csata előtt nem sokkal azonban Mensik jelezte, hogy visszalép az 1000-es viadaltól, Marozsán ellenfele pedig így a szerencsés vesztesként főtáblára kerülő Dzumhur lett. A 33 éves rivális jelenleg 81. a rangsorban, és korábbi egyetlen találkozójukat Marozsán nyerte 2022-ben egy Banja Luka-i challenger-tornán.
A második csata rendkívül egyoldalúnak bizonyult, ugyanis a Vasas sportolója mindkét szettben kétszer nyert játékot fogadóként, míg adogatóként egyszer sem vesztett, így mindössze 66 perc alatt lezárta az összecsapást.
A 26 éves Marozsán második fordulós ellenfele a lengyel Hubert Hurkacz lesz, aki a nyitókörben meglepetésre búcsúztatta a 15. helyen kiemelt olasz Luciano Darderit.
A hercegségi viadal másik magyarja, Fucsovics Márton vasárnap két szettben kikapott a chilei Alejandro Tabilótól.
Rolex Monte-Carlo Masters
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Marozsán Fábián – Damir Dzumhur (bosnyák) 6:2, 6:1
Hubert Hurkacz (lengyel, PR) – Luciano Darderi (olasz, 16.) 7:6(4), 5:7, 6:1
2. forduló:
Carlos Alcaraz (spanyol, 1.) – Sebastian Baez (argentin) 6:1, 6:3
Alexander Bublik (kazah, 8.) – Gael Monfils (francia, WC)
Jannisk Sinner (olasz, 2.) – Ugo Humbert (francia) 6:3, 6:0
(MTI)
Írta a JochaPress