
MH
2026. április 11. szombat. 1:06
Frissítve: 2026. április 11. 1:10
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az Atlético Madridtól hazai pályán elszenvedett 2–0-s vereséget követően a Barcelona hivatalos közleményben jelezte, panaszt nyújt be az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA) a Kovács István vezette bírói csapat egyik döntése miatt, amely szerintük „közvetlenül befolyásolta a mérkőzés alakulását és kimenetelét”.
Az ominózus szituáció a második félidő elején, az 54. percben történt, amikor a fővárosiak már 1–0-ra vezettek emberelőnyben:
a vendégcsapat kirúgáshoz készülődött, Juan Musso kapus odapasszolta a labdát Marc Pubillnak, aki kézzel megállította azt, majd visszagurította a kapusának, ezzel újraindítva a játékot.
A katalán klub értelmezésében azonban már Musso elvégezte a kirúgást, vagyis Pubillnak szándékos kezezésért sárga lapot kellett volna kapnia (ami neki már a második lett volna), a Barcának pedig tizenegyest.
Az FC Barcelona olvasatában ez a döntés a VAR súlyos mulasztásával együtt komoly hibának minősül. Ennek megfelelően a klub vizsgálat megindítását kérte, hozzáférést a játékvezetők közötti kommunikációhoz, valamint adott esetben a hibák hivatalos elismerését és a szükséges intézkedések meghozatalát
– olvasható a klub állásfoglalásában, amelyet a Mandiner idézett.
Az alapvető kérdés, hogy a magyar származású játékvezető jelt adott-e már a játék folytatására, amikor az eset történt.
A Barcelona a közleményében megjegyzi, „nem ez az első alkalom a Bajnokok Ligája elmúlt kiírásaiban, amikor érthetetlen játékvezetői döntések hátrányosan érintették a csapatot, ezzel megakadályozva, hogy más klubokkal azonos feltételek mellett versenyezhessen”.
Írta a Magyar Hírlap