Az éllovas Győr 1-1-es döntetlent játszott a harmadik Debrecen vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Az első negyedórában lendületesebben futballozott a hazai csapat, de igazán nagy gólhelyzetet nem tudott kidolgozni, mert a vendégek szervezetten, határozottan és megingás nélkül védekeztek. A játékrész derekától a hajdúságiak is beleszürkültek a meccsbe, így többnyire a két büntetőterület között izgalom és helyzetek nélkül folyt a játék.
Az iram a magyar átlagtól is messze elmaradt, ezáltal úgy tűnt, mintha mindkét félnek megfelelne a döntetlen, ami matematikailag megfelelt a valóságnak, mivel a pontosztozkodással a Győr élen, a Debrecen pedig dobogón maradhatott.
Ennek fényében nem volt meglepő, hogy a csapatok egyáltalán nem vállaltak kockázatot a támadásaikban, a magyar válogatott Vitális villanásának köszönhetően a győriek mégis előnnyel vonulhattak pihenőre.
A folytatásra sem változott a meccs képe, csendes mezőnyjátékkal teltek a percek, mígnem váratlanul felpörögtek az események, mindkét együttes kihagyott egy-egy nagy helyzetet, ez pedig jó hatással volt a csapatokra, melyek sokkal aktívabbá váltak az utolsó félórára. Ebben a periódusban a lehetőségek már adottak voltak, de eleinte a befejezések pontatlannak bizonyultak.
ő negyedórával a vége előtt aztán Cibla a keresztléc segítségével fejelt a győri kapuba, az egyenlítés hatására pedig még lendületesebbé váltak a piros-fehérek, akik akár fordíthattak volna, mert egyértelműen fölénybe kerültek a hajrára, azonban elpuskázták az összes helyzetüket, így meg kellett elégedniük a döntetlennel.
A hat kör óta veretlen zöld-fehéreknek így egy pontra csökkent az előnyük a címvédő Ferencvárossal szemben, míg a negyedik Zalaegerszeg lemaradása két, az ötödik Paksé pedig három pontra nőtt a hajdúságiak mögött a dobogóért folytatott küzdelemben.
A két csapat sorozatban ötödször játszott egymással döntetlent.
Fizz Liga, 31. forduló
Debreceni VSC – ETO FC 1-1 (0-1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 6554 néző, v.: Karakó
Gól: Cibla (73.), illetve Vitális (39.)
DVSC: Demjén – Kusnyír, Mejias, Lang, Guerrero (Tercza, 89.) – Kocsis D. (Komáromi, 72.), Gordic (Camarasa, 89.), Szűcs T., Cibla (Patai, 89.) – Dzsudzsák (Manzanara, 72.), Szuhodovszki.
ETO FC: Petras – Bíró, Csinger, Krpic, Stefulj – Tóth R. (Miangue, 83.), Vitális – Schön (Vladoiu, 63.), Gavric, Bumba (Bánáti, 83.) – Benbuali (Piscsur, 89.)
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot
A vendégek agresszív letámadással kezdtek, megpróbálták zavarba hozni a hazai játékosokat, de ez kevés eredménnyel járt, így az első tíz percben a fővárosi csapat volt veszélyesebb, Gyetvánnak akadt is dolga, hogy megóvja a góltól a paksi kaput. A Ferencvárosnak alig negyedóra után Kovacevic sérülése miatt változtatnia kellett csatárposzton, s ha nem is emiatt, de kiegyenlítettebbé vált a játék.
Noha az iram és a színvonal sem volt magas, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de paksi oldalon Vécsei fejjel tévesztett célt, az FTC-nél pedig Gruber nem találta el a kaput lábbal. Egy szöglet után vezetést szerzett a címvédő a szünet előtt, sőt, Joseph rögtön a középkezdést követően akár másodszor is betalálhatott volna.
A Paks hátrányban próbált magasabb sebességi fokozatba kapcsolni és támadóbb szellemben fellépni, ez néhány percig ugyan sikerült, de ennek hátulütőjeként a riválisnak is esélyt kínált. Sőt, a szabad területeket kihasználva a nagyobb lehetőségeket a hazaiak hagyták ki, Corbu négy méterről sem tudta kapura fejelni a labdát, Joseph próbálkozásánál pedig Gyetván védett nagyot.
A vendégeknél Windecker sérülése miatt csereként beállt Máté első labdaérintéséből eladta a labdát, a Ferencváros ebből vezette a sokadik ígéretes kontráját, ezúttal pedig Joseph már nem hibázott. A második gól érezhetően lezárta a mérkőzést, innentől a csapatok a hármas sípszót várták, így a kialakult néhány helyzet ellenére izgalom nem maradt az utolsó 25 percre.
Ferencvárosi TC – Paksi FC 2-0 (1-0)
Groupama Aréna, 11 127 néző, v.: Bogár
Gól: Joseph (43., 66.)
Kiállítva: Corbu (87.)
FTC: Dibusz – Gomez, Raemaekers, Szalai G. – Osváth, Rommens, Kanichowsky, Corbu, Gruber (Lisztes, 77.) – Joseph (Zachariassen, 90.), Kovacevic (O’Dowda, 15.)
Paksi FC: Gyetván – Hinora (Silye, 77.), Alaxai, Vas, Vécsei, Zeke – Windecker (Máté, 66.), Gyurkits, Horváth Ke. – Szendrei Á. (Böde, 66.), Hahn (Ádám, 46.)
32. forduló
Május 1., péntek
20:00, ZTE FC – Puskás Akadémia FC
Május 2., szombat
13:00, MTK Budapest – Nyíregyháza Spartacus FC
16:00, Kolorcity Kazincbarcika SC – Kisvárda Master Good
19:15, ETO FC Győr – Diósgyőri VTK
Május 3., vasárnap
13:30, Paksi FC – Debreceni VSC
16:00, Újpest FC – Ferencvárosi TC
(MTI)
A kieső Diósgyőri VTK 2-1-re győzött Kisvárdán
Írta a JochaPress