A Ferencváros 3-0-ra legyőzte a Budapest Honvédot a női labdarúgó Magyar Kupa szerdai döntőjében az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

A Honvéd tíz év után szerepelt újra kupadöntőben, ráadásul ismét az FTC-Telekom ellen
A hatszoros kupagyőztes Ferencváros utoljára 2021-ben játszott a fináléban az Astra ellen, a mérkőzés 5-1-es Fradi-győzelmet hozott, mégpedig a jelenlegi Honvéd-edző, Dörnyei Balázs vezetésével nyert a csapat.
Az idei döntő történelmi pillanatot is tartogatott: ezen a mérkőzésen debütált a VAR a Simple Női Kupában. A döntőben a 2016-ban a világ legjobb női játékvezetőjének választott Kulcsár Katalin vezette a mérkőzést.
A várakozásoknak megfelelően az FTC-Telekom kezdte nagyobb lendülettel a mérkőzést, Fenyvesi Evelinék már az első tíz percben több próbálkozást jegyezhettek. A 13. percben megszületett az első gól: a válogatott támadó, Nagy Viktória 13 méterről ívelt jobbról a kispestiek kapujába.
A 30. percben óriási helyzet adódott a ferencvárosiak előtt, Nagy Vanessza azonban a kapu mellé fejelte a labdát. A 34. percben a szintén válogatott Csányi Diána ívelt szögletből a Honvéd kapujába, megduplázva ezzel az FTC-Telekom előnyét. A Honvéd a 42. percben került a legközelebb a gólszerzéshez, de Szalay Gyöngyvér nem tudta kihasználni az adódó lehetőséget, labdája a kapu mellett hagyta el a játékteret.
Jól kezdte a második félidőt a Honvéd, a 49. percben Vachter Fanni szöglete után Róth Rebeka fejese csattant a felső lécen. Az 54. percben hátulról indították Vlada Kubaszovát, aki távolról a jobb alsó sarokba bombázta a labdát, így már három góllal vezetett a Ferencváros.
A második félidőben a Fradi játszott fölényben, s dolgoztatta meg több ízben a női U19-es válogatott Krizsan Nikolettet, de több gólt már nem szerzett, így 3-0-s ferencvárosi győzelemmel ért véget a mérkőzés, ami egyúttal a zöld-fehérek hetedik kupagyőzelmét jelenti.
Simple Kupa, döntő
Budapest Honvéd FC – FTC-Telekom 0-3 (0-2)
Gól: Nagy Viktória (13.), Csányi Diána (34.), Vlada Kubassova (53.)
Forrás: MLSZ / MTI
- 2026-04-30
-
-
Budai Farkasok-Rév – Csurgói KK, férfii kézilabda NB I
2026-04-30 18:30 – 20:30
-
ONE Veszprém HC – Füchse Berlin (német), férfi kézilabda BL, negyeddöntő
2026-04-30 18:45 – 20:45
-
HBC Nantes – Barca, férfi kézilabda BL, negyeddöntő
2026-04-30 20:45 – 22:45
-
Nottingham Forest – Aston Villa, Europa Liga, elődöntő
2026-04-30 21:00 – 23:00
-
Sporting Braga – Freiburg SC, Europa Liga, elődöntő
2026-04-30 21:00 – 23:00
-
- 2026-05-01
-
-
Magyarország – Egyesült Államok, női vízilabda Világkupa
2026-05-01 14:00 – 15:30
-
Magyarország – Norvégia, férfi jégkorong felkészülési mérkőzés
2026-05-01 14:00 – 16:00
-
Szigetszentmiklósi KSK – CYEB-Budakalász, férfi kézilabda NB I
2026-05-01 18:00 – 20:00
-
Zalaegerszeg – Puskás Akadémia FC
2026-05-01 20:00 – 22:00
-
Pisa – Lecce
2026-05-01 20:45 – 22:45
-
Girona – RCD Mallorca
2026-05-01 21:00 – 23:00
-
Leeds United – Burnley FC
2026-05-01 21:00 – 23:00
-
Powered by Simple Calendar
Írta a JochaPress