A kupadöntős Zalaegerszeg hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a Puskás Akadémiától a labdarúgó Fizz Liga 32. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Kiválóan kezdett a ZTE, amely a 26. születésnapját ünneplő Csonka András fejesével már a hetedik percben megszerezte a vezetést.
A klub által szervezett, késő délután kezdődött majálison hangolódó szurkolók nem örülhettek sokáig, mert a Puskás Akadémia húsz perc alatt fordított. A felcsútiak meg is dolgoztak ezért, több helyzetet alakítottak ki és a kapu előtt hatékonyak voltak.
A fordulást követően a Puskás Akadémia visszaállt a saját térfelére, hosszú ideig szinte csak ott zajlott a játék, de a kapus Szappanos által irányított vendégvédelem magabiztosan őrizte az előnyt. A felcsúti gárda ritkán merészkedett át a túloldalra, de a 79. percben az egyik ilyen alkalomkor kis szerencsével megduplázta előnyét. A hajrában visszaállt a korábbi „rend„, a ZTE támadott, de hiányzott játékából az átütő erő, a Puskás Akadémia így három ponttal távozott Zalaegerszegről.
A zalaiak ezzel lépéshátrányba kerültek a biztos európai kupaszereplést jelentő harmadik helyért zajló versenyfutásban, ugyanakkor jövő szombaton akár kupagyőztesként is kiléphetnek a nemzetközi porondra.
Fizz Liga, 32. forduló
Zalaegerszegi TE FC – Puskás Akadémia FC 1-3 (1-2)
Zalaegerszeg, 4732 néző, v.: Zierkelbach
Gól: Csonka (7.), illetve Németh A. (15.), Lukács (27.), Nagy Zs. (79.)
ZTE: Gundel-Takács – Csonka, Victory, Várkonyi, López (Bitca, 72.) – Amato, Szendrei – Kiss B., Maxsuell (Alfonso, 85.), Skribek – Joao Victor (Daniel Lima, 72.)
PAFC: Szappanos – Harutjunjan, Szolnoki, Markgráf – Maceiras (Orján, 85.), Okeke (Kern, 88.), Duarte (Golla, 88.), Nagy Zs. – Németh A., Szemel (Magyar, 72.), Lukács.
Május 2., szombat
13:00, MTK Budapest – Nyíregyháza Spartacus FC
16:00, Kolorcity Kazincbarcika SC – Kisvárda MAster Good
19:15, ETO FC Győr – Diósgyőri VTK
Május 3., vasárnap
13:30, Paksi FC – Debreceni VSC
16:00, Újpest FC – Ferencvárosi TC
(MTI)
A Vasas FC feljutott a labdarúgó NB I-be
Írta a JochaPress