Elkoptatott jelző, ezúttal mégis megkerülhetetlen:
történelmi győzelmet aratott múlt pénteken az FK Csíkszereda a román első osztályú labdarúgó-bajnokságban. A csapat a címvédő, az 1986-ban BEK-győztes Steaua Bukarest jogutódjának tekintett FCSB-t verte 1-0-ra, s a hétvége további eredményeinek hála a diadallal matematikailag is bebiztosította a bennmaradását a román élvonalban.
Az FK Csíkszereda labdarúgói, akik kiharcolták az élvonalban maradást
Dacára annak, hogy nem csupán Románia-szerte, de sokan még a Székelyföldön is előzetesen a biztos kieső hálátlan szerepkörét osztották a csapatra, amely identitását megőrizve, zömében magyar játékosokkal cáfolt rá a borúlátó jóslatokra.
Ha Csíkszereda és sport, akkor jégkorong és Sportklub. Így van ez már évszázada, egész pontosan 1929 óta. A csíki hoki legendáriuma szerint minden egy mozihíradóval kezdődött: a régi Vigadóban a fiatalok egy Kanada–Ausztria jégkorongmérkőzés képeit látták, majd Vákár Lajosék úgy döntöttek, ilyet ők is tudnának – a jégkorong hamarosan a székelyek nemzeti sportja lett.
A labdarúgás persze Csíkszeredába is korábban, 1904-ben érkezett meg, de talán a hosszú, zord telek, a rövid nyarak miatt nem igazán ragadta magával a helyieket. A csíkiak évtizedeken át csupán amatőr jelleggel fociztak, változást a „kis magyar világ” hozott, amikor a Csíkszeredai Testnevelési Egylet 1944-ben a harmadosztályból feljutott a második vonalba, az NB II-be, de az 1944–45-ös évadot épp hogy megkezdeni tudta, befejezni már nem, a bajnokságot a front közeledte miatt négy forduló után felfüggesztették. A háború után újra hányatottá vált a csíki futball sorsa, a többször átkeresztelt csapat a harmadik és a negyedik vonal között ingázott.
Változást a 2012-ben alapított Székelyföld Labdarúgó Akadémia hozott, a vele partnerségben működő klub ekkor vette fel az FK Csíkszereda nevet. Az együttes a negyedosztályból, a megye egyből kapaszkodott egyre feljebb. 2014–ben jutott fel a harmadosztályba, a 2018–19-es bajnokság végén pedig nem csupán az újabb feljutást ünnepelte, idény közben a Román Kupában egészen a legjobb nyolcig menetelt. Szondy Zoltán a kezdetek óta a klub, egyben az akadémia elnöke, s a jelenlegi vezetőedző, Ilyés Róbert volt a csapat első trénere, az FK Csíkszereda az ő irányításával jutott fel a harmadosztályba. Ilyés aztán éveken át Sepsiszentgyörgyön dolgozott másod-, sőt átmenetileg megbízott vezetőedzőként, majd 2023-ban vissza-, pontosabban hazatért, hiszen a város szülötte. A tavalyi siker, az első osztályú feljutás már ismét az ő érdeme.
S van még egy ember, akiről muszáj szólni: Csürös Attila. A 31 éves középhátvéd is helyi születésű, 2014 óta a felnőttcsapat játékosa, tehát a megye egyből indulva a csapattal együtt lépett egyre magasabbra, majd múlt pénteken eljött élete nagy napja, ő fejelte a győztes gólt az FCSB ellen. A sors útjai tényleg kifürkészhetetlenek: ha magyarországi támogatással nem születik meg a székelyföldi akadémia, Csürös talán még ma is a román megyebajnokságban kallódik. Így viszont beírta magát a város történelmébe. A győzelem után persze a szurkolók – igaz, nem éppen míves – rigmust költöttek róla, hosszasan énekelték, miszerint Csürös bevágta, na nem éppen ezzel a szóval…
Érdemes végignézni a győzelem utáni ünneplésről készült videót. A lelátó közepén kifeszített hatalmas magyar és székely lobogó, a diadal tiszteletére előbb székely, majd magyar himnusz, a közönséggel együtt tomboló játékosok. A sajtótájékoztatón Ilyés Róbert előbb magyarul értékelt és válaszolt az újságírók kérdésére, a román kollégák mindezt türelmesen kivárták, s csak ezután kaptak szót.
Mindez Romániában egy deklaráltan és büszkén magyar identitású, a Székelyföldet képviselő csapat otthonában, amelyet az idény során sorozatos atrocitásokkal és büntetésekkel akartak megtörni.
Az FK Csíkszereda első élvonalbeli idénye nem csupán futballszakmai kihívás, hanem identitáspróba is volt. Már a bajnokság elején fegyelmi eljárás indult a klub ellen a székely jelképek miatt: a Craiova elleni mérkőzésen a játékoskísérő gyerekek olyan pólóban léptek pályára, amelyen a Székelyföld felirat, valamint a nap és a hold, vagyis a székelység ismert jelképei szerepeltek. Ami Csíkszeredában természetes önazonosság, abból Bukarestben ügy lett. A folytatásban sem csitult a nyomás: a lelátón megjelenő magyar és székely zászlók miatt újabb és újabb bírságok érkeztek.
Ezért is volt beszédes, hogy az FCSB elleni győzelem után ugyanaz a közösség ugyanazokkal a jelképekkel ünnepelt, amelyek miatt az idény során újra és újra büntetni próbálták. Az FK Csíkszeredát nem lehetett kiradírozni a romániai futball térképéről. Bátorsággal, eltökéltséggel és szívós munkával a csapat megkapaszkodott az élvonalban, mi több, az utolsó két meccsen már azért küzd, hogy indulhasson a Konferencialiga selejtezőjében.
Fölösleges lenne szemérmesen elhallgatni, úgyis mindenki tudja, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia és így az FK Csíkszereda a magyar állami támogatásnak köszönheti a létét. Miként a külhoni magyar futballakadémiai hálózat több szereplője. Ebbe a körbe tartozik a Sepsi OSK, a dunaszerdahelyi DAC, a komáromi KFC, a topolyai TSC, az eszéki NK Osijek, sőt idesorolható a lendvai NK Nafta, a Diósgyőrrel, illetve a Kisvárdával szimbiózisban működő kassai és munkácsi klub, valamint egy szívmelengető helyi kezdeményezés, a tóthfalui Nyers István Akadémia is.
Sokáig a DAC és a Sepsi OSK volt a két zászlóshajó, de az FK Csíkszereda mostanra felzárkózott melléjük, sőt példát mutat, mi is magyarországi támogatás valós célja. Csíkszereda ugyanis nemcsak hirdeti a magyar identitást, nem csupán hasznot húz a magyar támogatásból, hanem valóban külhoni magyar bástyaként működik. A különbség nem abban van, hogy melyik klub stadionjában lobog magyar zászló és melyikben nem. Hanem abban, hogy a magyar háttér mennyire jelenik meg a pályán. A DAC továbbra is a felvidéki magyar futball legerősebb szimbóluma, a Mol Aréna lelátója ma is magyar közösségi tér, csakhogy a csapatépítés logikája sosem követte igazán a magyar kisebbségi lét vágyát, a pazar akadémiai háttérből elvétve kerülnek fel felvidéki magyar futballisták az első csapatba. S mintha a magyar közösség lelkesedése is lelohadna.
Dunaszerdahely egykor – különösen a pozsonyi Slovan elleni véres mérkőzés után, amikor a szlovák kommandósok ismét kényszert éreztek a magyarok megfélemlítésére – a „tökös” magyar futballdrukkerek zarándokhelye volt, a csapat rendre telt ház előtt játszotta a rangadóit. Mára, miközben a DAC tartósan a szlovák élmezőnyhöz tartozik, a lelátó varázsa megkopott, már a Slovan elleni presztízsmeccsen sem telik meg az aréna.
A Sepsi OSK eredettörténete más. Diószegi László önzetlen támogatása máig elvitathatatlan, ez az alap, erre csatlakozott rá a magyar állami támogatás. A Sepsiszentgyörgy ma is székelyföldi magyar klubként él a köztudatban, éppen ezért fájó, hogy a felnőttcsapatban a magyar játékosok jelenléte csupán szórványos. A Topolya esetében pedig még nehezebb szépíteni a képet: a TSC infrastrukturálisan, szervezetileg, sporteredményben sikeres vajdasági projekt, de a magyar nemzetiségű játékosok beépítése sohasem vált a klub igazi ismertetőjegyévé.
Csíkszereda üde kivétel. Az FK-nak is vannak légiósai, sőt román nemzetiségű játékosai is, nem is elvárás, hogy egy kisebbségi magyar klub etnikai zárványként működjön, a profi futballban ez képtelenség és önsorsrontás lenne. A csíki modell éppen azzal lett életképes, hogy megtanult versenyezni a román futballközegben, elfogadta annak szakmai követelményeit, mégsem oldotta fel magát benne. Nem cserélte le az identitását puszta brandre, nem elégedett meg azzal, hogy a stadionban magyarul énekelnek, miközben a pályán bárki más futballozik.
A Magyar Labdarúgó-szövetség egy éve kemény döntésre szánta rá magát, amikor a magyar-, valamint fiatalszabályként elhíresült ösztönzőkhöz kötötte a központi támogatást. Még ha hasonló szabályozást jogilag szinte képtelenség is a gyakorlatba átültetni Romániában, Szerbiában és Szlovákiában, megfontolandó a magyar állami támogatást ott is a magyar érdekhez kötni. Nem primitív névellenőrzésre, nem vérségi lajstromra, nem bezárkózásra van szükség, hanem világos elvárásra: ha egy klub magyar pénzből épít akadémiát, stadiont, edzőközpontot és felnőttcsapatot, akkor annak legyen mérhető magyar hozadéka is. Ne csak a díszpáholyban, hanem a pályán is.
Csíkszereda mindenképpen példát mutatott. S talán nemcsak az említett szomszédvárakat, hanem a helyi jégkorongéletet is ösztönzi. Ha a Sportklub nem kapja össze magát, a drukkerek a végén még rákapnak a focira. Az FCSB elleni történelmi meccsen dugig megtelt a városi stadion, s ha folytatódik a menetelés, a létesítmény bővítésén is el kell gondolkozni.
(magyarnemzet.hu / Vélemény / Novák Miklós)
Írta a JochaPress
