Sorozatban az ötödik, egyúttal története 28. bajnoki címére hajt a férfi vízilabda ob I-ben a FTC-Telekom Waterpolo, amely ezúttal az EPS-Honvéddal vívja a három győzelemig tartó finálét.

Az esélyek egyértelműek, így már az is óriási meglepetés lenne, ha a zöld-fehérek egyetlen mérkőzést is elveszítenének a döntőben. Magyarországon ugyanis 2022. márciusa óta nem talált legyőzőre a gárda, amely a Bajnokok Ligájában az egymást követő harmadik végső sikeréért küzd.
A két csapat ebben az idényben már találkozott egymással egy fináléban, a Magyar Kupa döntőjében, s akkor a Honvéd a vártnál nagyobb csatára késztette a címvédőt, amely csak két góllal, 17-15-re bizonyult jobbnak.
„Nekünk elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk persze a Honvédnak vannak olyan speciális játékelemei, amik mellett nen mehetünk csak úgy el. A Magyar Kupában és a bajnokságban is jó meccset játszottunk, bár a negyedik negyedre ekkor már megnyugtató vol az előnyünk. A Bajnokok Ligája négyes döntője előtt ez egy nagyon hasznos párharc lehet, ha jól játszunk, akkor fejlődünk és az önbizalmunknak is jót tehet”
– nyilatkozta az MTI-nek Nyéki Balázs, a Ferencváros vezetőedzője. Hozzátette, a keretből az olasz Edoardo Di Somma hiányzik sérülés miatt, Vismeg Zsombor pedig kisebb betegség következtében hagyja ki a párharc első meccsét.
A Honvéd 2007-ben volt legutóbb finalista az élvonalban, a mostani idényben pedig már két döntőt is játszott, mivel az MK után az újonnan indult, harmadik számú európai sorozatban, a Konferencia Kupában is a másodikként zárt.
Manhercz Krisztián, az FTC–Telekom vízilabdázója a Nemzeti Sporthíradó vendége volt, ahol a Honvéd elleni bajnoki döntőt megelőzően beszélt várakozásairól. A magyar válogatott klasszisa nem írja le a piros-fehéreket, de bízik benne, hogy csapata megvédi címét.
„Természetes, hogy a Honvéd játékosai várják a döntőt, mégiscsak a magyar bajnoki címért folyó csata kezdődik holnap. Biztos, hogy a Honvédnak van egy nagyon különleges játékstílusa, ez eleinte sokakat meglepett, de azóta már mi is többször tudtunk ebből készülni. Elsősorban a védekezésünk fogja eldönteni a sorozat alakulását, de az biztos, hogy szombaton százszázalékosan fogunk beleállni a döntő első meccsébe.”
A Ferencváros a jelenlegi idényben többször is találkozott már a piros-fehérekkel, sőt, a Magyar Kupa döntőjét is ez a két csapat vívta
„Egy egymérkőzéses döntő mindig más. Sokszor mondtuk az utóbbi években, hogy a Fradi nagyon domináns volt, főleg, ami a hazai színteret illeti. Nem verhetetlen, ez biztos, de nagyon nehéz megverni minket, pláne többször, egymás után. Főleg, hogyha megfelelő hozzáállással érkezünk, és biztos vagyok benne, hogy mindenki magyar bajnok akar lenni. Úgyhogy teljesen más volt annak a döntőnek a lélektana, ennek is más lesz. Azokból az elemekből, amiket korábban már láttunk, fel tudunk készülni, az lesz a kulcs, hogy a Honvéd támadójátékának vezéreit ki tudjuk kapcsolni” – vélekedett Manhercz, aki azt is elárulta, teljes kerettel vágnak neki a finálénak.
„Nagyon bízom benne, hogy ezúttal is sikerül megszorongatunk majd a Ferencvárost” –mondta az M1 aktuális csatornának Csoma Kristóf, a Honvéd kapusa, aki több válogatott társa ellen bizonyíthat.
„A többi csapatban mindig van egy-egy gyengébb lövő, akire el tudjuk hagyni a védekezést, a Ferencvárosnál viszont nincs ilyen. A ránk jellemző speciális védekezéssel készülünk majd és bízunk benne, hogy ezzel ki tudjuk venni az extra képességeiket”
Szivós Márton, a Honvéd trénere a klub legutóbbi, 2007-es döntős szereplése alkalmával még játékos volt, most vezetőedzőként irányítja a gárdát.
„Egy álom, hogy három döntőt játszunk ebben az évben, szeretnénk kiélvezni minden egyes pillanatát ennek a periódusnak. Izgatottak a játékosaim, ez kell is. Az elveszített Konferencia Kupa-döntő mély nyomott hagyott bennünk, de a játékosok sportemberi nagyságát mutatja, hogy felálltak és le tudták győzni a BVSC-t az elődöntőben. Most a kis színapdról fellépünk a nagyra, és szeretnénk a fő előadó mellett mi is nagyot játszani” – fogalmazott a szakember.
E.ON férfi vízilabda ob I, döntő
Május 23., szombat
20:45, FTC-Telekom Waterpolo – EPS-Honvéd
Május 27., szerda
18:45, EPS-Honvéd – FTC-Telekom Waterpolo
Május 31., vasárnap
18:30, FTC-Telekom Waterpolo – EPS-Honvéd
Forrás: MVLSZ / MTI
Magabiztos győzelemmel zárta a negyeddöntős kört a címvédő FTC-Telekom Waterpolo
Írta a JochaPress