Vasárnap – talán nem véletlenül – nem voltak mérkőzések a labdarúgó világbajnokságon, így a tenisz Mekkája, Wimbledon az érdeklődés abszolút fókuszába kerülhetett. Ami azt illeti, a döntő részvevői eleve vonzották az érdeklődést, hiszen a világelső olasz, Jannik Sinner nehézségekkel „megpakolt” évet tudhat maga mögött, míg a sok éve többre taksált, vitán felül igen tehetséges német, Alexander Zverev 29 évesen, végre nagy tornagyőzelem után jutott el ismét a döntőig.
Alexander Zverev (fotó: AFP)
Akik követték a négyjátszmás küzdelmet, mindkét oldalról láthattak extra megoldásokat és – elsősorban Zverev részéről – bosszantó hibákat is. Amíg Sinner klasszisa mellett extra küzdőképessége ezúttal is igazolást nyert, addig Zverevtől láthattunk flegma, olykor ezen a szinten eleminek mondható hibákat is. Aki nem elfogult Zverev javára, arra is utalást kaphatott: miért nem ért el már korábban is sokkal értékesebb sikereket ez a kiváló adottságokkal rendelkező teniszező, aki ez alkalommal is rendkívül széles skálán játszott. Zseniális megmozdulásokat olykor szinte nemtörődöm módon elütött labdák követték. Persze aki kicsit is figyeli az ő pályafutását, annak ez a hullámzás törvényszerű kell legyen. Az az ember, aki életre hívott egy gyermeket, s amikor az megszületett, csak annyit mondott: mutassák meg a gyereket, az anyja nem érdekli…
Zverevtől jómagam a továbbiakban sem számítok kiegyensúlyozott játékra és tehetsége alapján elvárható, komoly sikerlistára. Azt is bevallom, hozzám sokkal közelebb áll a már negyvenedik évében járó szerb, Novak Djokovics, aki az elődöntőben hiába küzdött maximális elismerést érdemlő módon, nem bírt Sinnerrel és 6-4, 6-4, 6-4 arányban kikapott. Úgy gondolom, ha a másik ágon játszik és Zverevvel küzdhetett volna a döntőbejutásért, ott mindenképpen több esélye lehetett volna. Állítom, hogy Djokovics sokkal nagyobb küzdőképességről tett volna tanúbizonyságot, mint tette azt Zverev.
Novak Djokovics (fotó: AFP)
S miközben napok óta arról is lehet hallani-olvasni, hogy a wimbledoni részvevők legfőbb gondja az, hogy a már így is csillagászati összegű pénzdíjakat miként lehet még jobban feljebb srófolni, eszembe jutnak azok a sportágak, ahol gyakorlatilag szerelemből adnak le komoly teljesítményeket a részvevők. Éppen e hét végén, négy napon át rendezték meg Maty-Éren az evezősök országos bajnokságát, ahol népes mezőnyök küzdöttek a győzelemért és a dobogós helyezésekért.
Mondhatja bárki, a magyar evezés sok év óta alul teljesít, tisztes távolságból követi a világszínvonalat. Ez alapvetően igaz, de azért nem árt az eredmények mögé is egy kicsit „bekukucskálni”. Számomra a legnagyobb sportembere ennek a négy napnak a Danubius Nemzeti Hajós Egylet versenyzője, dr. Alliquander Anna, aki az ötvenedik évében jár és erre fittyet hányva, újabb három, felnőtt magyar bajnoki címmel tetézte meg eddigi sikereit.
Alliquander Anna (fotó: archív, jochapress.hu)
A sportágban majd mindenki által csak Annácska néven emlegetett hölgy nem mellesleg háromgyermekes családanya, aki a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen tanársegédként dolgozik. Vele kapcsolatban a klubhűséget is fel lehet emlegetni, hiszen tizenkét éves korától a Danubius igazolt versenyzője és jelenleg már 53 felnőtt magyar bajnoki cím tulajdonosa, aki a fiatalabb korosztályokban elért eredményeit nem is tudja pontosan összeszámolni. A 2000-ben volt olimpiára, Sydneybe az Angliában élő Novák Zsófiával jutott ki és lettek tizenharmadikok. Négy évvel később, Athénban is ott lett volna a helyük, de ettől a lehetőségtől nem egészen sportszerű körülmények következtében maradtak le.
A sportág szeretetének birtokában ezt a csalódást is túlélte, s meggyőződésem, hogy a 2027-ben esedékes, „kerekszámos” évfordulót is az ideihez hasonló sikerekkel teszi majd emlékezetessé. A nála fiatalabbakat – a más sportágbelieket is – el kellene gondolkodtatnia a doktornő pályafutása, kivételes sikerlistája. Az a tény, hogy aki valóban szenvedélyesen szereti sportágát, az ilyen és hasonló eredmények elérésére is képes lehet.
(jochapress / Jocha Károly)
Írta a JochaPress
