
Az olimpiai műsorban is szereplő 500 méteres páros számok közül egyedül férfi C-2-ben volt lehetőség arra, hogy ki lehessen hagyni a második fordulót, a futamok győztesei jutottak egyből a döntőbe. Az Atomerőmű SE friss Eb-bronzérmes egységének is az első hely volt a célja, és végig harcban is volt ezért. A legnagyobb vetélytárs a kínai hajó volt, amely aztán végül meg is előzte őket, a magyarok másodikként értek be.
„A végére nagyon elfáradtunk, de jó érzésekkel szálltunk ki a hajóból – értékelt a parton Kollár Kristóf. – Attól függetlenül, hogy hullámzott a víz, szerintem jól megoldottuk a pályát, elégedett vagyok.”
Párostársa hozzátette: néhányszor megbillentek, de azon lesznek, hogy a következő futamra ezeket a hibákat kijavítsák. Kollár azt mondta, ez az első vb-jük együtt, de nyugodtan érkeztek, s bár van bennük némi egészséges versenydrukk, fejben folyamatosan azon dolgoznak, hogy higgyenek magukban és tudják, hogy itt a helyük.
A júniusi Eb után összeült Kurucz, Nádas duó parádés versenyzéssel tette le a névjegyét a kajakosok mezőnyében. Már a rajtból is nagyszerűen jöttek el, majd a táv második felében nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, maguk mögött hagyták a többieket és fölényes győzelmet arattak.
„Ez volt az első futamunk és már nagyon vártuk, hogy vízre szállhassunk. Próbáltuk +kikormolni+ a rendszert, az ember ha jó formában van, szinte kívánja, hogy mehessen és fájjon. Van még bennünk és kíváncsian várjuk, hogy az élmezőny tagjai közül mindenkivel fel tudjuk-e majd venni a versenyt” – értékelt Nádas Bence, aki tavaly, Párizsban Tótka Sándorral ezüstérmes volt ebben a számban.
„A magyar bajnokságon még edzésből versenyeztünk, ez látszott is az akkori teljesítményünkön, ide azonban már csúcsformában érkeztünk. Nagyon jólesik versenyezni és öröm menni egy maxos pályát” – tette hozzá Kurucz.
A nők hasonló számában az Eb-bronzérmes Kiss, Lucz egység a jó rajt után visszaesett és csupán a negyedik helyen ért be.
„Ezzel a helyezéssel valószínűleg egy erősebb középfutamba kerülünk – kesergett Lucz. – Nem volt igazi ez a pálya, ennél sokkal jobbat is tudunk. Egy csomó erőnket elvette, hogy nagyon lötyögött a víz, főleg a vége felé, és lehet, hogy a táv közepén túlságosan is visszavettünk, ezen mindenképpen korrigálni fogunk a folytatásban. Most arra fókuszálunk, hogy a középfutamból sikerüljön bejutnunk az A döntőbe, remélem, hogy ez menni is fog.”
Később kiderült, hogy Lucz jóslata beigazolódott, az újpesti párosnak nagyon nehéz dolga lesz a középfutamban, ugyanis mások mellett a júniusi Eb-n előttük végző lengyel Martyna Klatt, Anna Pulawska és német Paulina Paszek, Pauline Jagsch duó mellett a nyolcszoros olimpiai bajnok Lisa Carrington fémjelezte új-zélandi hajóval is meg kell majd küzdeniük a három továbbjutó helyért.
A csütörtökön rajtolt számokban szombaton rendezik a középfutamokat, vasárnap pedig a döntőket.
A délutáni, középfutamos program során hat magyar egység lesz érdekelt az Idroscalo-tavon.
később:
200, 500 és 1000 méteres középfutamok 13.30 péntek:
200, 500 és 1000 méteres középfutamok 9.00
200, 500 és 1000 méteres, valamint para döntők 15.00
szombat:
200 és 500 méteres középfutamok, para döntők 9.00
200, 500 és 1000 méteres, valamint para döntők 14.30
vasárnap:
200 és 500 méteres, valamint para döntők 10.00
5000 méteres döntők 14.00