
A Liverpool 482,90 millió eurónak (vagy 415 millió fontnak) megfelelő költése az európai valutát tekintve túlléphette volna a soha nem gondolt, félmilliárdos határt is. Hiába vett ugyanis hat, szinte azonnal a kezdő csapatba állítható játékost, sőt, még egy fiatal, a jövő emberének számító középhátvédet is az olasz óriás, Giovanni Leoni személyében, nagy szükség lett volna egy Virgil van Dijkhoz hasonló kaliberű középső védő megszerzésére.
Ibrahima Konaté végül maradt, Joe Gomez – éppen a Marc Guéhi körüli bizonytalanságok miatt – maradt, de mindkettő sérülékeny, kellett volna a Crystal Palace csapatkapitánya. Guéhi (teljes nevén Addji Keaninkin Marc-Israel Guéhi) Elefántcsontpart legfontosabb városában, a korábbi fővárosban, Abdijanban született, de a családjával már egyéves korában Londonba költözött.
Bár lelkész édesapja határozott követelésére a vallás és az iskolai képzés mindig nagyon fontos szerepet játszik az életében, már 15 évesen kitűnt futballtehetsége, a Chelsea kölyökjátékosaként. Bekerült az angol korosztályos válogatottba, ahol végigjárt minden lépcsőfokot, mielőtt 22 évesen, 2022-ben az A-válogatottban is debütált.
Egyike az Abramovics-éra azon Chelsea neveléseinek, akik nem tudtak angol korosztályos válogatott létükre sem bekerülni az első csapatba a Premier League-ben, ő ráadásul U17-es világbajnokként. Neki két Ligakupa-mérkőzés jutott, amelyen a nagycsapatok rendszerint a tartalékokat szerepeltetik. A 2020–2021-es idényt viszont végigjátszotta már a kölcsönjátékosként a második vonalban, a Swansea-ben, majd 18 millió fontért a Crystal Palace-hoz igazolt, ötéves szerződést kötve. Vételára a klubtörténetben a harmadik legmagasabb volt, kiemelkedő egy olyan játékosért, aki korábban soha nem játszott az élvonalban, s érthető egy olyan védőért, aki az utánpótlás-válogatott csapatkapitánya.
Attól kezdve megváltozott a karrierje íve: Háromnegyed év alatt bekerült az A-válogatott, csak sérülés miatt hiányzott a Palace-ból, megválasztották aztán ott is csapatkapitánnyá. Nagy része volt abban, hogy a londoni Sasok 2025 májusában megszerezték történetük első nagy trófeáját, az FA serlegét.
Megszerzése egész nyáron előtérben volt a Liverpoolnál, de a Crystal Palace nem akarta elengedni, annak ellenére sem, hogy a védőnek 2026-ban lejár a szerződése, s ha addig nem hosszabbít, ingyen távozhat.
Az angol átigazolási időszak utolsó napján mégis úgy tűnt, hogy megállapodás születik. A Crystal Palace és a Liverpool állítólag 35 millió fontos üzletben egyezett meg, Marc Guéhi pedig Londonban megkezdte az orvosi vizsgálatát, arra számítva, hogy véglegesíti a feltételeket, és utána azonnal felszállhat egy a Mersey-partra tartó magánrepülőgépre szállhat. A Vörösök benyújtották az úgynevezett üzletkötési lapot a 19:00-as határidő előtt, ami további két órát biztosított a papírmunka elvégzésére.
Hétfőn a Crystal Palace megpróbálta kölcsön venni a Brightonból érkező brazil Igor Juliót pótlásként, de az üzlet kudarcot vallott. Így Oliver Glasner edző nem látta biztosítottnak, hogy pótolni tudná a vasárnapi bajnokin egyébként látványos gólt is szerző Marc Guéhit. Az osztrák menedzser azzal fenyegetőzött, hogy lemond, ha a klub, akarata ellenére, elengedi a válogatott hátvédet.
Glasner a nyár korábbi részében nyíltan kritizálta a klubot a nyári átigazolási időszakban való nem kellő aktivitás miatt, úgy tűnt ez lett volna az utolsó csepp a pohárban. Az osztrák edzőnek is lejár jövő nyáron a szerződése, s bár a klub már kapacitálta, még nem írta alá a hosszabbítást.
Steve Parish klubelnök végül valóban blokkolta az átigazolást, nyilvánvalóan ennek hatására. A klub első embere úgy gondolta, 35 millió font ennél az egyesületnél sok pénz (mindössze három ízben adtak el ennél többért játékost, 2019-ben Aaron Wan-Bissaka volt az első, tavaly Michael Olise a második, s a néhány napja az Arsenalnak átengedett Ebrerechi Ezé a harmadik, utóbbi a rekorder, 60 millió fontos vételárral), de még nagyobb veszteség lenne a szezon közben a menedzser elvesztése. Ráadásul a szurkolók reakciója is elutasító volt: a közösségi médiában és fórumokon többen kifakadtak, hogy „megint a legjobbat adjuk el”. (Mármint Ezé után.)
Így Parish végül visszavonta a Liverpool felé tett ígéretét, és lezárta az ügyet. Ez a visszalépés szinte példátlan volt, hiszen a deal sheetet, üzletkötési lapot már leadták – tehát a szerződés lezárása jogi és adminisztratív szempontból is nagyon közeli volt. A legnagyobb vesztes a játékos. Marc Guéhi állítólag „dühös és csalódott” volt, mert úgy érezte, elvették tőle a lehetőséget, hogy egy BL-szereplő klubban, a Liverpoolban folytassa karrierjét. Már félig elbúcsúzott a csapattársaitól, és beleélte magát, hogy Liverpool-játékos lesz. Ez a feszültség akár a Palace szezonját is befolyásolhatja: lesz-e motivációja Guéhinek, vagy „kényszerből maradó” lesz belőle?
A történet több tanulsággal is szolgál. Reflektál a klubon belüli erőviszonyokra, amit akár úgy is vehetnénk, hogy a Crystal Palace szempontjából pozitívum, hogy Steve Parish inkább hallgatott Oliver Glasnerre, mintsem hogy pénzügyi szempontokat helyezzen előtérbe, vagyis a szakmát preferálta.
Marc Guéhi nem tehetett semmit, Angliában nincsen kivásárlási ár, őt jövő nyárig köti a szerződése. A klub érdekei felülírták a személyes érdekeit. Erősen kérdéses, hogy ezek után aláír-e majd új szerződést, máris hallani arról, hogy a Barcelona, a Juventus, a Bayern München és a Real Madrid is érdeklődni fog januárban a védő iránt. A Liverpool szempontjából az ügy kudarc, nem sikerült nemzetközi klasszisú középső védőt vásárolni az első két fordulóban törékenynek tűnő védelembe. De nyilván nem lezárt az ügy a Vörösök szempontjából sem.