Kettős karrierben való gondolkozást és a taekwondo széles palettáját kínálja a BEAC taekwondo szakága, aminek vezetőjével, Nagy Bálint Antallal beszélgettünk a kezdetekről és a terveikről.
– 12 éve taekwondózom, Juhász Attila edzései akkor annyira megfogtak, hogy egyből beleszerettem a sportágba. Még a szakdolgozatomat is a taekwondóról írtam, később pedig úgy éreztem, szeretnék visszaadni valamit a sportágnak – kezdte Nagy Bálint Antal a BEAC taekwondo szakágának vezetője bemutatkozását, mikor arra kértük, meséljen magáról és a taekwondóhoz való kötődéséről.
Az ELTE-n sportszervezés szakra járt, most sportmenedzser szakon tanul, és felkereste a ötleteivel a BEAC klubigazgatóját, hogy mi lenne, ha a harcművészeti szakosztályon belül egy taekwondo szakágat nyitnának.
– Simon Gábor klubigazgató nagyon nyitott volt az ötletre, aminek teret is adott. Úgy terveztük, hogy utánpótlás-nevelésre építve, de az egyetem segítségével kettős karrierben gondolkodva segítjük a hozzánk érkezőket. Azaz a sporton túl a későbbi életükre is gondoljanak, ne ragadjanak le ott, hogy csak a sportpályafutásra fókuszálnak.
Heti három edzést tartanak jelenleg egy nagyon jól felszerelt teremben a Bogdánfy úton, ahol a kezdőtől a haladón át a versenyzőig mindenki megfordul, ráadásul formagyakorlat és küzdelem is része a választéknak.
– Mindezt nem egyedül hoztam létre, segítségemre voltak olyan, a magyar taekwondóban sportszakmailag meghatározó személyek, mint Füredi Rebeka egykori válogatott klasszis, valamint a többszörös magyar bajnok Karalyos Gábor. Nekik köszönhetően mondhatom, hogy olyan technikai tudást tudunk átadni, ami egyedülálló. A fókusz az utánpótlásképzésen van, persze rövidtávon a sportág népszerűsítése is a cél a környéken, a XI. kerületben, de nyilván szeretnénk meghatározó klubja lenni a hazai sportéletnek a jövőben.
A klub facebook oldala ITT, honlapja pedig IDE KATTINTVA érhető el.
A BEAC taekwondo szakágának integrációja jól példázza a Magyar Taekwondo Szövetség törekvését a minőségi bővülésre. A közös munka alapja minden esetben a sportág szabályrendszerének és etikai normáinak tiszteletben tartása és az edzőteremben folyó szakmai tevékenység.
A szövetség támogatását azok a klubok élvezhetik, amelyek a BEAC-hoz hasonlóan transzparens háttérrel és valódi szakmai elkötelezettséggel érkeznek a taekwondo családba. A sportág jövője a szakmai műhelyekben épül – mi pedig a jövőben is azokat a kezdeményezéseket támogatjuk, amelyek a taekwondo fejlődéséért dolgoznak.
MTKDSZ
Írta a Magyar Taekwondo Szövetség

