A Kisvárda házigazdaként a 89. percben, büntetőből szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a hozzá hasonlóan újonc, sereghajtó Kazincbarcikát a labdarúgó Fizz Liga 21. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Nem hozott túlságosan izgalmas csatát az újoncok találkozójának első 45 perce, amelynek során mezőnyfölényben futballozott a hazai együttes, de mindez meddőnek bizonyult. Hiába volt ugyanis többet a labda a Kisvárdánál, a szabolcsi csapat a szünetig nem tudta megszerezni a vezetést annak ellenére, hogy jócskán próbálkozott. Ugyanez nem volt elmondható a Kazincbarcikáról, amely jobbára a védekezéssel törődött, kapura viszont alig volt veszélyes.
Fordulás után sem emelkedett jelentős mértékben a színvonal, ugyanakkor a második játékrészben már valamivel jobban játszott a vendégcsapat, amely a félidő felénél egymás után többször is veszélyeztetett, de Popovics stabil teljesítményt nyújtott a várdai kapuban.
A hazaiak hiába játszottak ebben a 45 percben alárendeltebb szerepet, végül mégis otthon tudták tartani a három pontot: ehhez kellett az utolsó percekben Matanovic harcossága, amellyel tizenegyest harcolt ki, majd Branimir Cipetic büntetője, amelybe bár beleért Gyollai kapus, védeni mégsem tudott.


Az utolsó helyen álló borsodi együttesnek ez már a nyolcadik idegenbeli veresége az idényben, és egymás után másodszor maradt alul egy góllal a Kisvárdával szemben.
A vendéglátó szabolcsi csapat két nyeretlenül megvívott bajnoki után győzött ismét.
Fizz Liga, 21. forduló
Kisvárda Master Good – Kolorcity Kazincbarcika SC 1-0 (0-0)
Gól: Cipetic (89., 11-esből)
Kisvárda: Popovics – Jovicic (Matanovic, a szünetben), Radmanovac, Oláh, Chlumecky – Melnyik, Mbock (Szőr, 64.), Popoola (Cipetic, 64.) – Bíró, Novothny (Molnár G., 55.), Jordanov (Pintér, 80.)
Kazincbarcika: Gyollai – Baranyai, Radkowski, Rácz, Ferenczi – Berecz, Meszhi (Puhtyejev, 91.) – Meshack (Major, 77.), Kártik, Deutsch (Smajlagic, 91.) – Klausz (Könyves, 76.)
Február 7., szombat
12:45, Diósgyőri VTK – ETO FC Győr
14:45, Debreceni VSC – Paksi FC
17:00, Ferencvárosi TC – Újpest FC
Február 8., vasárnap
15:00, Puskás Akadémia FC – ZTE FC
17:15, Nyíregyháza Spartacus FC – MTK Budapest
(MTI)
Kétmérkőzéses eltiltást kapott a Debrecen és az ETO vezetőedzője
Írta a JochaPress