A címvédő Ferencváros 3-0-ra legyőzte hazai pályán az Újpestet a labdarúgó Fizz Liga 21. fordulójának szombat esti rangadóján.

a ferencváros nyerte a 246. fővárosi rangadót

A zöld-fehérek támadásaival kezdődött a 246. fővárosi rangadó, de Mohammad Abu Fani fejesénél Banai Dávid védett, aztán a 10. percben az izraeli légiós inkább passzolt az újpesti kapu előterében, a jobbról érkező labdát pedig Franko Kovacevic közelről rúgta a hálóba. 

A télen szerződtetett horvát csatár harmadik NB I-es mérkőzésén másodszor volt eredményes. 

Robbie Keane vezetőedző együttese már az ellenfél térfelén letámadott, gyakran labdát is szerzett, és létszámfölényt alakított ki az Újpest tizenhatosának előterében. A második gólt mégis szöglet után szerezte meg. 

Gruber Zsombor jobb oldali sarokrúgását követően Kovacevicről perdült kapura a labda, Fiola Attila még mentett, de Mariano Gómez közelről a léc alá emelt. 

Az argentin védő is a téli szünetben érkezett a zöld-fehérekhez, és második bajnokiján már be is talált.

Mindeközben a vendégek csak elvétve veszélyeztettek, s a 43. percben álltak először közel a gólszerzéshez, de Patrizio Stronati közeli fejesénél a labda a léc fölött hagyta el a játékteret.

Ráadásul az első játékrész hosszabbításában a Ferencváros eldöntötte a rangadót, mert Osváth beadása után Gavriel Kanikovszki hat méterről jobbal perdített a kapu jobb oldalába.

Fordulás után a vendégeknek több területük maradt a támadásvezetésre, de a helyzetek kidolgozásával továbbra is hadilábon álltak. 

Egyetlen gólszerzési lehetőségük a játékrész közepén adódott, Nejc Gradisar lövésénél azonban Gróf Dávid védett.

A hazaiak már nem erőltették feltétlenül a letámadást, feltűnően visszahúzódtak a térfelükre, s bár olykor beszorították ellenfelüket, a kapura szintén nem jelentettek veszélyt.

A címvédő Ferencváros több mint tíz éve, 2015 decemberében kapott ki legutóbb a lila-fehérektől az NB I-ben, azóta 23-szor győzött és hétszer döntetlent játszott.

Pályaválasztóként még inkább nyomasztó a 36-szoros bajnok fölénye, sorozatban 16 otthoni sikernél tart, előtte pedig két döntetlennel indította veretlenségi szériáját. Az eddigi 246 fővárosi rangadó összesített mérlege is a zöld-fehérek fölényét mutatja, mivel 121 győzelmükkel szemben az Újpest csak 61-szer nyert, míg 64-szer döntetlent játszottak egymással.

A sikerrel a Ferencváros több győzelmének köszönhetően átvette a vezetést a tabellán, míg az Újpest a télen kinevezett Szélesi Zoltán vezetőedző irányításával még nem nyert, egy döntetlen és két vereség a mérlege.

Fizz Liga, 21. forduló

Ferencvárosi TC – Újpest FC 3-0 (3-0)
Groupama Aréna, 18 779 néző, v.: Bognár T.
Gól: Kovacevic (10.), Gómez (36.), Kanikovszki (45+1.)
FTC: Gróf – Gómez, Cissé, Raemaekers – Osváth, Ötvös (Madarász, 88.), Kanikovszki (Zachariassen, 71.), Abu Fani (Romao, 64.), Nagy B. – Gruber (Corbu, 64.), Kovacevic (Yusuf, 71.)
Újpest: Banai – Bodnár G., Nunes (Gergényi, 46,), Stronati, Fiola – Matko (Brodic, 68.), Maier (Horváth K., 35.), Fenyő (Lacoux, 68.), Beridze (Vlijter, 46.) – Gradisar, Ljujic.

Bárány Donát góllal jubilált, legyőzte a Debrecen a Paksot

A Debrecen a pályafutása 100. élvonalbeli mérkőzését játszó Bárány Donát góljával 1-0-ra legyőzte a vendég Paksot.

A forduló egyik rangadójának első negyedórája vendégfölényt hozott, a Paks ugyanis a mérkőzés elején jobbnak bizonyult a hajdúsági riválisnál, ez pedig nemcsak a játék összképében, hanem helyzetekben is megmutatkozott. 

A Tolna vármegyei együttes lendülete aztán megtört, ennek eredményeként a Debrecen magához ragadta a kezdeményezést. 

A szünetig így túlnyomó részt a vendégek térfelén folyt a küzdelem, de a hatékonyan tömörülő paksi védelem állni tudta a rohamokat és a próbálkozásokat. Közvetlenül a félidő vége előtt egy szöglet utáni lehetséges kezezést vizsgált a VAR, amely aztán két-három percnyi ellenőrzés után nem adott jelet a játékvezetőnek arra, hogy büntetőt ítéljen.

Fordulás után hamar előnybe került a Debrecen, a jubiláló Bárány csapott le egy kapu előtti kavarodást követően a szabad labdára, de a gólt csak nagyjából ötpercnyi VAR-ellenőrzés után adta meg a játékvezető. Nem sokkal később Bognár György paksi vezetőedző hármas cserével igyekezett frissíteni a csapatán, de a kispadról beszállók sem tudtak jelentős mértékben lendíteni a vendégek játékán. 

A hajrához érve a Debrecen többször is gyorsan és jó ütemben ment át védekezésből támadásba, ennek nyomán hamar a paksi 16-oson belülre került, de a számos lehetőségéből egyet sem tudott gólra váltani. 

A vendégeknek aztán még az utolsó pillanatban is volt esélyük az egyenlítésre, de Erdélyi kapus jól tette a dolgát, így a DVSC otthon tartotta a három pontot.

Debreceni VSC – Paksi FC 1-0 (0-0)
Gól:
Bárány (50.)
DVSC: Erdélyi – Kusnyír, Mejías, Lang, Vajda – Batik, Szűcs – Komáromi (Szécsi, 93.), Dzsudzsák (Youga, 79.), Cibla (Szuhodovszki, 66.) – Bárány (Bermejo, 79.)
Paks: Kovácsik – Hinora, Lenzsér, Szabó J., Vécsei, Zeke – Horváth K. (Pesti, 73.), Papp K., Balogh B. (Windecker, 63.) – Szendrei (Gyurkits, 63.), Hahn (Ádám, 63.)

Csak egy pontot szerzett a listavezető ETO

A múlt heti hazai mérkőzéshez hasonlóan a Diósgyőr-szurkolók jelentős része szombaton is távol maradt a DVTK Stadiontól, mert csapatuk hónapok óta gyengén szerepel, illetve szerintük a vezetőedző és stábja alkalmatlan a jobb eredmény elérésére.

Összehasonlításképpen, csaknem három éve a másodosztályban több mint 12 ezren buzdították a piros-fehéreket az ETO ellen, ezúttal azonban csak néhány százan váltottak jegyet, de az első félidőben sok örömük nem akadt, mert jobbára az ETO támadott.

Olyannyira, hogy a 19. percben Claudiu Bumba tízméteres fejese után a labda a jobb kapufáról pattant vissza, az érkező Csinger Márk pedig három méterről a lécre emelt. Az első hazai helyzetre a 30. percig kellett várni, ekkor Lamin Colley a jobb oldalról adott laposan középre, de Aboubakar Keita négy méterről a kapus Megyeri Balázsba rúgta a labdát. 

A jobban játszó listavezető a 37. percben megszerezte a vezetést, Nfasu Njie kapta vissza a labdát Nadir Benbualitól, majd 20 méterről ballal a bal felső sarokba csavart. 

Szünet előtt Vitális Milán is csaknem betalált, de oldalszabadrúgása után a vetődő Karlo Sentic a lécre ütötte a labdát.

Fordulás után a hazaiak négy cserével frissítettek, amelynek eredményeként a 62. percben egyenlítettek. A szűk tíz perce pályán lévő Sajbán Máté lőtt laposan, a menteni akaró Csingeren lelassult a labda, amelyet Colley gurított a kapu közepébe. 

A gambiai légiós sokáig nem örülhetett, mert a 72. percben saját tizenhatosán belül kézzel ütött a labdába, így büntetőhöz jutott az ETO. A csatárt azonban kisegítette csapattársa, mert Sentic kivédte Vitális tizenegyesét. 

A hajrában Zeljko Gavric még közelebbről, hat méterről hibázott, az eredmény azonban nem változott, s ha a 17 órakor kezdődő fővárosi rangadón a Ferencváros legyőzi az Újpestet, átveszi a vezetést a győriektől.

Diósgyőri VTK – ETO FC Győr 1-1 (0-1)
Gól
: Colley (62.), illetve Njie (37.)
DVTK: Sentic – Szakos, Szatmári, Bárdos, Bokros – Esiti (Bényei, 53.), Keita (Croizet, 46.) – Babos (Sajbán, 53.), Holdampf, Pető (Mucsányi Márk, 46.) – Colley (Roguljic, 86.)
Győr: Megyeri – Tóth R., Csinger, Krpic, Stefulj – Vingler, Vitális – Njie (Bánáti, 80.), Gavric (Piscsur, 83.), Bumba (Schön, 67.) – Benbuali.

(MTI)

A 89. percben értékesített büntetővel győzött a Kisvárda

Írta a JochaPress