Ilyen talán még nem is volt a triatlonsport történetében: egy testvérpár együtt versenyezve indult, sőt, szerzett bronzérmet a négyfős vegyes váltó tagjaként egy nemzetközi versenyen. Kropkó Márta és Kropkó Márton mindezt a felnőttek között tette, pedig még csak húszas éveik legelején járnak. Húguk Kropkó Jázmin is rendszeresen indul magasabb korcsoport versenyein, az aqatlon-világbajnokságon példáu al juniorok között aranyérmes, a felnőttek között harmadik lett idén. A Jázmin ikertestvére, Ábel is háromtusázik, szintén kimagasló eredményeket elérve.

A négy testvért édesanyjuk, az egykori válogatott triatlonversenyző, Golubics Andrea és édesapjuk, a többszörös Ironman-bajnok, jelenleg Svájcban edzősködő Kropkó Péter készíti fel a versenyekre. Ahogy az InfoRádióban elmondták, nem szüleik indíttatására kezdtek triatlonozni, hiszen mindketten jól ismerték a profi sportolói élet árnyoldalait, amitől megkímélték volna gyerekeiket. Néptáncosként indultak, majd a vízbiztonság megszerzéséért kezdtek úszni. De ha már ott voltak, egy-egy kisebb helyi kupán elindultak. Aztán jöttek a nagyobb versenyek és a nagyobb célok… Márti egy sérülés miatt maradt le a párizsi olimpiai részvételről, pedig sokan szinte biztosra vették a kvalifikációt, majd pedig indulását.

A Spanyolországhoz tartozó (észak-afrikai) melillai Európa-bajnokságról – egy reptéren töltött éjszaka után – az InfoRádióba vezetett Márta, Jázmin és Márton első útja. Beszéltek egyebek közt álmaikról, az első versenyeikről, sportteljesítményükről és arról is, hogy várhatóan hamarosan Svájcba költöznek.

Videó és podcast, benne a Kropkó-ifjak erejének titka

Sportrovat.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.