86 esztendős korában elhunyt Török Ferenc, az óbudai kosárlabdázás egyik legnagyobb alakja.

A Budapesti Kosárlabda Szövetség búcsúzott tőle a közösségi médiában
Feri bácsi az óbudai kosárlabda egyik legnagyobb alakja, hiszen a Kaszások 1993-as megalapításával gyerekek ezreinek adott pályát, közösséget, célt és a családoknak örömöt.
De nemcsak Óbudán, hanem a fővárosi és országos szövetségben is dolgozott. 1998 és 2012 között a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége Férfi Tagozat – intéző bizottsági tagja, 1998 és 2018 között a Budapesti Kosárlabda Szövetség elnökségi tagja, 2009 és 2012 között a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökségi tagja.
Feri bácsi az óbudai kosárlabda egyik legnagyobb alakja, hiszen a Kaszások 1993-as megalapításával gyerekek ezreinek adott pályát, közösséget, célt és a családoknak örömöt.
Török Ferenc életútja Békés megyéből, Körösladányból indult, itt járt általános iskolába is, és tizenévesen lett a kosárlabda szerelmese.
A sportág iránt érzett szenvedélye egész életét meghatározta. A debreceni, egyetemi évei alatt is pattogtatott, majd 26 évesen a Chinoin sportkörnél ért véget aktív pályafutása.
Török Ferenc civil karrierje a mezőgazdasági mérnöki, növényvédelmi- és külgazdasági szakmérnöki diplomák megszerzése után rendkívül magasra ívelt, nemzetközi vállalatok közép- és felsővezetői pozícióját is betöltötte. Körösladányba mindig hazajárt, rengetegen ismerték és szerették, miként Békés megye más településein is.
Török Ferenc tagja volt a Budapesti Kosárlabda Szövetség és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetség elnökségének is, de arra volt a legbüszkébb, hogy 1993-ban egyike volt az Óbudai Kaszások Egyesület alapítóinak.
Feri bácsi a Kaszásokra, mint második családjára tekintett, vezetésével a kis lokálpatrióta kezdeményezés országos szinten ismert utánpótlás-nevelő bázissá formálódott.
Írta a JochaPress