Az MTK egy perc alatt két gólt szerezve egyenlített

foci

MH/ MTI
2026. február 27. péntek. 23:28

A harmadik helyen álló Debrecen a legutóbbi három fordulóban nem nyert, mindössze két döntetlennel szerzett pontokat.

A bravúros döntetlen ellenére a kék-fehérek az utóbbi tizenegy fordulóban csak egyszer győztek, öt forduló óta nyeretlenek.

A tabellán harmadik helyen álló Debrecen birtokolta többet a labdát az első félidőben, de gólhelyzetet nem alakított ki. A legígéretesebb lehetősége egy Djordje Gordic-ívelés után adódott, de Hegyi Krisztián vetődve mentett. Közben a vendégek sem kizárólag a védekezéssel törődtek, a szünetig azonban egyszer sem jutottak el az ellenfél kapujáig. Mindkét csapat rengeteg technikai hibával futballozott, elsősorban a középpályán veszítették el a labdákat, így a támadásokat gyakran be sem tudták fejezni.

A második játékrész már sokkal mozgalmasabb volt. Bárány Donát a 60. és a 69. percben is betalált, az első gólját a teste mögül sarkazta a kapu közepébe, összességében pedig már tíz találatnál tart a 25 éves csatár, aki így felzárkózott a negyedik helyre a góllövőlistán. A vendégek továbbra sem mutattak sokat, egészen a 75. percig. Ekkor Németh Hunor kiszorított szögből a bal alsó sarokba lőtt, majd egy perccel később Kerezsi Zalán közelről a kapu közepébe passzolt. A gyors egyenlítés megzavarta a hazaiakat, mert a kék-fehérek sorra vezették támadásaikat, és akár a győzelmet jelentő gólt is megszerezhették volna, de Erdélyi Miklós többször is bravúrral védett.

Fizz Liga, 24. forduló:

Debreceni VSC-MTK Budapest 2-2 (0-0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4012 néző, v.: Káprály

gólszerzők: Bárány (60., 69.), illetve Németh H. (75.), Kerezsi (76.)

sárga lap: Lang (49.), Batik (52.), Youga (92.), illetve Jurina (37.)

Debreceni VSC:

Erdélyi – Kusnyír, Hofmann (Youga, a szünetben), Lang, Guerrero – Batik, Szűcs T. – Gordic (Cibla, 74.), Dzsudzsák, Kocsis D. (Szuhodovszki, 74.) – Bárány

MTK Budapest:

Hegyi – Armalas, Beriasvili, Kádár, Vitályos – Zeljkovic, Kata (Horváth A., 85.) – Molnár Á. (Kerezsi, 62.), Bognár I. (Németh H., 71.), Jurek (Átrok, 62.) – Jurina (Németh K., 71.)

Írta a Magyar Hírlap