A Fradi görög játékosa döntött, Magyarország ezüstérmes a vízilabda világkupában
Görögország 15–14-re nyert Sydneyben.
Friss sporthírek egy helyen
Görögország 15–14-re nyert Sydneyben.
Carapazé a királyetap, Pogacar az ötödik végső sikere kapujában.
Azt mondják, még jobb lesz idén, mint az elmúlt szezonban.
A görög csapat először nyert aranyérmet egy világversenyen.
Varga Zsolt együttese a házigazdát legyőzve jutott be a világkupa döntőjébe, ám végül csak ezüstérmet szerzett.
Először lépett ringbe azóta, hogy decemberben Nigériában balesetet szenvedett, amelyben két közeli barátja is életét vesztette.
A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.
Először volt a Liverpool csapatkapitánya, emlékezetes teljesítményt nyújtott.
Egy kisfiút ajándékozott meg a Liverpool középpályása.
A Real Madrid új vezetőedzője, José Mourinho vétót emelt Vinícius Júnior esetleges eladása ellen, és a támadósor egyben tartását tűzte ki célul.
A brit Freddie Slater nyerte a Forma-3-asok vasárnapi főversenyét a 41. Magyar Nagydíjon.
Pedig a tizenhat közé hárman is bekerültek olimpiai bajnokaink közül...
A Manchester City sztárja, Erling Haaland a tőle megszokott jókedvvel vett részt Gianluigi Donnarumma esküvőjén, ahol egy viking evezős show-t is bemutatott.
Mészáros talajon és nyújtón győzött, míg Mayer Gréta ugráson és talajon nyert. A nőknél Kovács Zsófia és Czifra Bettina Lili holtversenyben élen végzett felemáskorláton, gerendán pedig Balázs Kira nem talált legyőzőre. A férfiaknál Sas Nándor aranyérmes lett lovon, ugráson Markó Levente, korláton pedig Molnár Botond z…
A közel-keleti konfliktus miatt elmaradt bahreini futamot a tervek szerint Malajziában rendezik meg október elején, közvetlenül a Szingapúri Nagydíj előtt.
Slater az összetett pontversenyben is átvette a vezetést a Hungaroringen.
A szódásszifonnal és a bográccsal alaposan meggyűlt a bajuk.
Az U14-16-os korcsoportos Európa-bajnokságon történelmi sikert értek el a magyar úszók, akik a dobogón szüleikkel együtt ünnepeltek.
A Sunderland ellen volt eredményes a magyar középpályás, a Wrexham ellen szerdán New Yorkban játszanak.
45 percre megkapta a csapatkapitányi karszalagot.
A világbajnoki címvédő Lando Norris szerezte meg a pole pozíciót a mogyoródi időmérőn, de a rajtrács a büntetések miatt jelentősen átalakult a vasárnapi futamra.
Egyedül Nagy Dávid futott kellemetlen meglepetésbe.
Andoni Iraola első meccsén a Sunderlandet verte meg a Liverpool.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is feltűnt az idei Magyar Nagydíjon.
Tartósan sikeres időszak jöhet.
Óriási taktikai küzdelem dúlt a gyenge szélben.
Összegyűjöttük a legemlékezetesebb Magyar Nagydíjakat.
Sepp Kussnak nagy szerencséje volt.
Szoboszlai Dominik góllal és gólpasszal vette ki a részét a Liverpool győzelméből az amerikai túra első felkészülési mérkőzésén. A magyar válogatott középpályás a találkozó egy részében a csapatkapitányi karszalagot is viselte.
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
A Videoton FC meggyőző, négygólos győzelmet aratott a Kozármisleny felett a labdarúgó NB II nyitófordulójában. A székesfehérváriak sikeréből két-két találattal vette ki a részét Bedi Bence és Derekas Zoltán.
A 131. atlétikai magyar bajnokság szombati versenynapján Takács Boglárka magabiztosan nyert, a férfiaknál pedig meglepetés született a 100 méteres síkfutásban.
Elrajtolt a 2026/27-es labdarúgó OTP Bank Liga szezonja. Az első fordulókat követően öt játékos neve mellett szerepel egy-egy gól a góllövőlistán.
A három év után az élvonalba visszatérő Kispest-Honvéd a hajrában egyenlítve ért el 1-1-es döntetlent a Kisvárda vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójában.
A magyar női strandröplabda-válogatott kiemelt párosa, Villám Lilla és Kun Stefánia képviselheti hazánkat a közelgő kontinensviadalon.
Kaotikusra sikerült az időmérő edzés vége, amely után a világbajnoki éllovas Antonellit és Hamiltont is hátrébb sorolták a rajtrácson. De ezen kívül is volt elég látnivaló a Hungaroringen.
Az élvonalba három év után visszatérő Kispest-Honvéd a hajrában egyenlítve 1–1-es döntetlent játszott az előző idényben nyolcadik Kisvárda otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójának szombati mérkőzésén.
Ismét gyermeket vár Linn Blohm, ezért a svéd beálló idén már biztosan nem játszhat a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában.
A büntetésekkel Piastri és Verstappen járt a legjobban, a harmadik illetve negyedik helyről indulhatnak a vasárnapi futamon.