A klubvébén is legyőzte a Veszprém a tavalyi BL-döntőst
Hat másodperccel a vége előtt született a győztes gól.
Friss sporthírek egy helyen
Hat másodperccel a vége előtt született a győztes gól.
Borsány-Gyenes Andrást választották elnökké a Magyar Sportújságírók Szövetsége rendkívüli tisztújító közgyűlésén.
Az ellenfél szövetségi kapitánya félig elviccelte az Index kérdésére adott választ – remélhetőleg.
Szoboszlai Dominik szabadrúgásai is szóba kerültek az északírek sajtótájékoztatóján.
A belfasti Windsor Parkban rendezendő összecsapás előtt Michael O'Neill elmondta, tiszteli a magyar válogatott erejét és rutinos szakvezetését. A hazaiak kapitánya ugyanakkor bízik benne, hogy a Blackburn Roversnél korábban irányított Tóth Balázs számára megterhelő este következik a pályán.
Egész pályafutását egyetlen klubnak szentelte, Rómában vált halhatatlanná.
Nedim Remili gólja döntött hat másodperccel a vége előtt.
Tisztelni kell a maratont, 35 km után jön a neheze.
Pedig eddig az Eurokupa mindkét kiírását a norvégok nyerték. A Fradi dán kapusa remekelt.
Úgy tűnik, triggerelte a hazai csapat focistáit az extravagáns hajviselet.
Az olasz pilóta a 16. helyről indulva az ötödik helyen végzett az Azeri Nagydíjon.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A korábbi elnökség tagjai augusztusban bejelentették lemondásukat.
Negyedik helyen végeztek az Eurokupán
2019 óta először szenvedtünk vereséget a szomszédtól.
Díjátadón derült fény a beszélgetés részleteire.
A félidő után az ellenfél akarata tudott jobban érvényesülni.
A magyar női kézilabda-válogatott a negyedik helyen zárta az Eurokupát, miután a bukaresti bronzmérkőzésen három góllal kikapott a házigazda román csapattól.
A csapat legeredményesebb játékosa már el is hagyta a válogatott edzőtáborát.
Az első alelnök Gergelics József, a második alelnök pedig Csisztu Zsuzsa lett
Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal győzött a Varsó Marathon női mezőnyében vasárnap. A magyar futó 2:24:48 óra alatt teljesítette a maratoni távot.
Szemerey Zsófi átjáróháznak érezte a magyar védelmet.
Kiélezett mérkőzés után francia siker született.
A feszültség napok óta tart az összecsapás miatt, az ír játékosok között még a bojkott lehetősége is felmerült.
A magyar csapat hétfőn Belfastban lép pályára az észak-írek vendégeként
Barcelonáig hallatszódott, ahogy legördült a kő a Real-drukkerek szívéről.
Második alkalommal diadalmaskodott a megmérettetésen honfitársunk.
Borsány-Gyenes András megígérte, hogy a jól működő programokat folytatják, de a politikától távol maradna az új elnökséggel, aminek viszont továbbra is tagja a Szijjártóéktól diplomata útlevelet kapott DPK-s Csisztu Zsuzsa.
A magyar férfiválogatott döntetlent játszott Indiával az üzbegisztáni sakkolimpia utolsó fordulójában, ezzel a hetedik helyen végzett. A nők az észtek legyőzésével a 25. helyet szerezték meg.
Magyar Örökség-díjat kapott a Kós Hubert, Szabó Szebasztián, Németh Nándor, Milák Kristóf összeállítású 4x100 méteres gyorsúszóváltó, amely az Európa-bajnokságok százéves történetében először lett aranyérmes augusztusban, Párizsban.
Elődje mondott véleményt a Liverpool balhátvédjéről.
Két évvel ezelőtt a kirgizek, most az örmény, a fehérorosz, a kubai és a nicaraguai sakkszövetségek terjesztették elő a javaslatot.
Már nem lehetnek ott párjaikkal a csapat szállodájában.
A fiatal brazil szélső, Estevão nehezen találja a helyét a Chelsea-nél, ami felkeltette a Barcelona érdeklődését, bár a játékos egyelőre a londoni munkára koncentrál.
Az Eb-ezüstérmes futó megdöntötte a varsói verseny női pályacsúcsát is.
Szabó Nóra 2024-es rekordját döntötte meg.
A szervezet elnökének Borsány-Gyenes Andrást választották, és az elnökségbe bekerült Borókai Gábor is.
A spanyol labdarúgó-válogatott 3-2-es győzelmet aratott Anglia vendégeként a Nemzetek Ligájában, ezzel 39 mérkőzésre nyújtotta veretlenségi sorozatát.
A Nemzeti Sportot, mint nemzeti kincset, kötelességünk megőrizni, mondta az új elnök.
Az Atalanta hivatalosan is megerősítette, hogy Giorgio Scalvini meghosszabbította szerződését a klubbal, így a tehetséges védő további évekig marad Bergamóban.