Több mint kétezer doppingtesztet végeznek a japán Ázsiai Játékokon
A Japánban zajló Ázsiai Játékokon a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség felügyelete mellett összesen 2350 doppingmintát vesznek le a sportolóktól.
Friss sporthírek egy helyen
A Japánban zajló Ázsiai Játékokon a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség felügyelete mellett összesen 2350 doppingmintát vesznek le a sportolóktól.
A minisztérium korábban több mint 24 milliárd forint visszafizetését írta elő.
A Belügyminisztérium sportért felelős államtitkársága hivatalos utóellenőrzést kezdett a 25 milliárd forintos állami támogatással megvalósulni hivatott beruházás ügyében. Az eljárást az FTC elszámolásainak elutasítását és a visszafizetési felszólításokat követően rendelték el, mivel a klub vitatja a felmerült hiányoss…
Az egész meccsen csak egyszer volt hátrányban a magyar csapat.
A magyar küldöttség egy-egy arany-, ezüst- és bronzéremmel tér haza.
Új szakaszába lépett az eljárás.
Az FTC maga is ezt kérte.
Kukhta Vladislava remek teljesítménnyel, egyhangú pontozással megnyerte az 57 kilogramm fináléját, míg Hámori Luca a 65 kilogrammosok között lett második.
A hivatalos megerősítésekre még várni kell, ha a hír igaz, komoly büntetésre számíthat a manchesteri klub.
A kazah származású Kukhta Vladislava szenzációs győzelmet aratott a nők 57 kilogrammos fináléjában.
A szankciókról egyelőre nem született döntés.
115 vádpontból 114-ben bűnösnek találták a klubot.
Az állat testvérét pedig azért, mert a neve a náci Németország által a megszállt Európára vonatkozó tervre is utalhat.
A Belügyminisztérium Sportért Felelős Államtitkársága közölte, vizsgálják, jogszerűen használták-e fel a támogatásokat. A hónap elején Kubatov Gábor FTC-elnök kérte az utóellenőrzés lefolytatását.
A sportért felelős államtitkár jelentette be.
A 37 éves támadó a mai napig nem tudott túllépni a traumán.
Az Eb-ezüstérmes magyar úszó vállalta, hogy naponta legalább 16 órát töltsön egy magaslati szobában a sukorói felkészülése alatt.
A 250-es kategóriájú kínai tenisztornán.
A március elejétől november végéig tartó sorozatban 22 versenyhétvégére kerül sor 19 országban
A fiatal futballista 21 éves volt.
A Mercedes brit versenyzője pályafutása 12. pole pozícióját szerezte meg a bakui időmérőn. A nemzeti ünnep miatt szokatlan időpontban, szombaton rendezik meg az 51 körös futamot, amelynek során a világbajnoki éllovas Andrea Kimi Antonelli csak a 16. helyről indulhat.
Edzője összeomlott a tragikus hírtől.
A világbajnoki éllovas olasz az egyik kanyarban hajtott neki a falnak, így már a Q1-ben kiesett. Csak a 16. helyről rajtol a szombati futamon.
A történtek sokkolták a járműn utazókat.
George Russell hatalmas fölénnyel nyerte a pénteki időmérőt.
Öltöny, napszemüveg, focicsuka, hamburger – mind Beckhamnek fialtak.
Csapattársa indulhat az élről a Forma–1-es Azeri Nagydíjon.
Russell mindenkit 8 tizeddel vert az Azeri Nagydíj időmérőjén, Verstappen 1,5 másodpercet kapott.
A braziloktól várnánk az extra gólt, ezúttal viszont ők kapták a látványos találatot.
A négy legerősebb európai bajnokság a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) átfogó reformjára szólított fel.
Sérülés miatt két játékos távozott a német labdarúgó-válogatott keretéből.
Sok tartalmat készül megosztani a 33 éves sportoló.
Legalább másfél hónapig nem léphet pályára.
Hamarosan a Chelsea korábbi sztárját is lekörözi.
Új fejezet kezdődik a magyar labdarúgó-válogatott életében ma este a Nemzetek Ligája nyitányával. A témában Csábi József, a válogatott korábbi szövetségi kapitánya beszélt az InfoRádióban.
A négy legnagyobb európai labdarúgó-bajnokság összefogott, hogy sürgős változtatásokat kényszerítsen ki a FIFA működésében a közelgő elnökválasztás előtt.
A csapatkapitány 12 pont megszerzését tűzte ki célul.
A PDC nyilvánosságra hozta a 2027-es versenynaptárát, amelyből kiderült, hogy a Hungarian Darts Trophy jövőre október elején kerül megrendezésre.
Marco Rossi egyelőre nem szavazott nekik bizalmat.
A Liverpool klasszisának korábbi mezszámát viselheti a holland csapatban.