Ha az anyagiakon múlik, a Fradi aligha rúg labdába az Európa-liga főtábláján
Az olasz rekordbajnok és a hétszeres BEK/BL-győztes is a riválisok között.
Friss sporthírek egy helyen
Az olasz rekordbajnok és a hétszeres BEK/BL-győztes is a riválisok között.
Elkészítették a 2026/27-es Európa-liga ligaszakaszának sorsolását Monacóban. A Ferencváros nyolc ellenfele között ott van a Juventus, az AC Milan és a Celtic is: az olasz rekordbajnok Budapestre érkezik, míg a Fradi Milánóban és Glasgow-ban is pályára lép. Az Európa-liga ligaszakaszában 36 csapat szerepel, amelyek egy…
A korábbi válogatott futballista eltűnéséről kedden értesült a nyilvánosság, ma reggel viszont ő maga jelentkezett, hogy jól van.
Az olasz rekordbajnokkal hazai pályán, a milánói együttessel idegenben csap össze a magyar csapat.
A Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga alapszakaszában neves európai klubokkal, köztük az AC Milannal és a Juventusszal került egy csoportba.
Pénteken délután következik a vb első finálés blokkja, benne négy ép és egy para magyar egységgel
Borbély Balázs együttesére kemény riválisok várnak az alapszakaszban.
Szeptember 16-án kezdődik a második számú európai kupasorozat ligaszakasza.
A két olasz sztárcsapat mellett a Celtic és a Hoffenheim is a riválisok közt van.
A nemzetközi sikerek mellett a Fradi Város körüli 25 milliárdos ügy is foglalkoztatja a szurkolókat – megkérdeztük őket, mit gondolnak a botrányról.
A klub elnöke azt írta, tanulmányozni fogják a Belügyminisztérium feljelentését.
Napokig aggódtak érte Magyarországon és Angliában is.
Nehéz ellenfelek jutottak a Ferencvárosnak az Európa-liga ligaszakaszában. Budapetre jön a Juventus, a Viktori Plzen, a Celje és a Torreense, idegenben játszanak a zöld-fehérek a Milannal, a Celtickel, a Lech Poznannal és a Hoffenheimmel.
Pénteken 13 órától, Monacóban sorsolják ki a magyar kupagyőztes riválisait a ligaszakaszra.
Nyugodt szívvel állnak a vizsgálatok elé.
Három lehetőség áll a Ferencváros előtt.
Koleszár Mihály után Szép Balázs is bejutott a fináléba a kínai Kujjangban zajló öttusa-világbajnokságon. A magyar versenyző a B csoport elődöntőjéből kvalifikálta magát a legjobbak közé.
A Ferencváros elnöke szerint mindenben segítik a hatóság munkáját. Az ügyben a Belügyminisztérium költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és bűnpártolás, továbbá hanyag kezelés és hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt tett feljelentést.
Súlyos büntetést sürgetnek a Crvena zvezda kapcsán.
Hiába került elő, a rendőrség továbbra is keresi.
Cseh Sándor szövetségi kapitány tizenkilenc fős keretet hirdetett a magyar női vízilabda-válogatott első őszi összetartására. A csapat szeptember 20. és 22. között Szolnokon kezdi meg a közös munkát.
A listavezető Puskás Akadémia a Ferencvárost fogadja a bajnokság hatodik játéknapjának zárómérkőzésén, miközben a többi pályán is izgalmas összecsapások várhatók.
Nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik a 195 centiméter magas játékos.
Az Európa-liga pénteken 13 órakor kezdődő sorsolásán nyolc ellenfelet kap a Ferencváros a ligaszakaszra.
A Ferencváros kiütötte a Trabzonsport, a török csapat legnagyobb sztárját már a 64. percben lecserélték.
A döntőkre vasárnap kerül sor
Folytatódik a kajak-kenu világbajnokság, sorsolnak az Európa-liga és a Konferencia-liga alapszakaszában, sőt megkezdődik a hétvégi forduló az NB I-ben is, a Debreceni VSC-MTK összecsapással. Íme, a mai televíziós élő közvetítések kínálata.
A kormány visszafizetteti a támogatást az FTC-vel.
Költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és bűnpártolás bűntettének, továbbá hanyag kezelés és hamis magánokirat felhasználása vétségének gyanúja merült fel.
A brazil Alison dos Santos a férfi 400 méteres, az amerikai Masai Russell pedig a női 100 méteres gátfutás világcsúcsát döntötte meg csütörtökön, a Zürichben rendezett atlétikai Gyémánt Liga-versenyen.
A Ferencváros onnantól kezdve, hogy emberelőnybe került a visszavágón, földbe döngölte a meccset végül kilenc emberrel befejező török riválisát és kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel jutott főtáblára az Európa Ligában. Galéria.
Hat év után vált klubot a rutinos játékos.
Sajtóhírek szerint 7,5 millió fontba fájt a londoni csapatnak a 33 éves kapus.
A női 100 méteres és a férfi 400 méteres gátfutásban is megdőlt az eddigi rekord.
Komoly változások történtek az életében az elmúlt hónapokban, ezért egy időre elvonult a világ elől.
Újabb magabiztos győzelem, immár a vb legértékesebb játékosával a csapatban.
Egy fotót is csatolt a bejegyzéséhez.
Közösségi oldalán jelent meg egy bejegyzés péntek reggel.
A török ellenfelét 4–0-val kiütő Ferencváros vezetőedzője szerint a kiállítások nélkül másként alakult volna a mérkőzés.