Bemelegítés közben elgázolta egy gyephenger az angol válogatott futballistát
Andros Townsend nem akármilyen balesetet szenvedett.
A(z) 24.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Andros Townsend nem akármilyen balesetet szenvedett.
Gert Remmel úgy fogalmazott a Vasas elleni 4-2-es vereség után, hogy az nem jó, ha a meccs főszereplője a játékvezető.
Úgy tűnik, hogy a Como az új szezonban egy fokkal merészebbet álmodhat, mint legutóbb, miközben Martin Baturina is megolvasztja játékával a szurkolók szívét.
A Videoton FC Fehérvár idénybeli negyedik idegenbeli mérkőzésén a negyedik vereségét szenvedte el a labdarúgó NB II-ben.
Raphinhához hasonló teljesítményre mindössze egy barcelonai játékos volt képes – bő nyolc évtizede.
Vancsa Zalán gólpasszt adott a svéd élvonalban.
A DVSC a 10. percben már 2-0-ra vezetett, mégis kikapott otthon 4-2-re a Vasastól. A Paks bombagóllal nyert Kisvárdán a labdarúgó NB I-ben.
Félidőben még két góllal égett, de megúszta a vereséget az Inter.
Hihetetlen feltámadást mutatott be a Borussia Dortmund a Bajnokok Ligájában: a német csapat hazai pályán kilencgólos hátrányból fordított és nyert.
Váratlanul nagy vereségbe szaladt bele a Premier League-címvédő Arsenal, amely a Brighton otthonában kapott ki 3-0-ra.
Hibátlan maradt az FTC-Toyota Kovács a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A harmadik fordulóban a norvég Sola otthonában győzött a magyar csapat.
Továbbra is nyeretlen a Tottenham Hotspur az angol labdarúgó-bajnokság mostani idényében. Szombaton az Aston Villától kapott ki hazai pályán.
Napokkal a bátyja, Patrik után Farkas Erik is profi szerződést kötött a Premier League-ben szereplő Liverpoollal. Három plusz két évre írhatott alá.
Keely Hodgkinson szokatlan szerelésben versenyzett pénteken Londonban: egy évig fejlesztették a most debütáló ruhát.
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Sandro Mazzola, az Internazionale legendás futballistája.
Mauro Lustrinelli azt azért nem titkolta, hogy jól jön a válogatottszünet a csapatának, amely négy forduló alatt csak egy pontot szerzett.
Hans Nolte szinte egész életében pingpongozott, végül ez mentette meg, és így lett a világ legjobbja.
Újra gólt szerzett a magyar válogatottba is behívót kapó szélső.
A Bayern München labdarúgócsapata megsemmisítette Schäfer András együttesét.
Marad az élen a Puskás Akadémia.
A sportnapilap szerint sem szeptemberben, sem októberben nem tud majd pályára lépni a sérült csatár.
Megvan az első francia válogatott keret, amelyet a legendás középpályás választott ki.
Kihirdette bő keretét az ukrán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Nemzetek Ligájára.
A Bajnokok Ligája-győztes átlövő műtéten esett át, hónapokig tart a felépülése.
Visszatér előző klubjához a Liverpool vezetőedzője.
Dél-Koreát már a nyitóünnepségen is kiakasztották, majd jött a himnuszos malőr is.
Az NB I-et 7 forduló után vezető felcsútiak trénere nem tudja, miért kell szinte kikényszeríteni a fiatalok pályára küldését a hazai első osztályban.
Volt már, aki mellett kampányolt. Ő inkább diplomatikusan fogalmazott.
A kormány bejelentése szerint miniszter, államtitkár, képviselő, pártelnök és más vezető állami tisztségviselő nem tölthet be vezető pozíciót országos sportszövetségekben vagy egyesületekben.
Borbély Balázzsal még veretlen a csapat az európai porondon, pedig már kilenc meccset is megvívott.
Nem most éli történte legszebb időszakát a glasgow-i klub.
A meccs előtt tudták meg, hogy meghalt a legendás énekes, aki óriási Fradi-drukker volt.
Szoboszlai Dominik korunk nemcsak legjobb magyar futballistája, hanem a Premier League egyik leghíresebb csapatának is meghatározó alakja. Számos mérföldköve volt már, de mennyire emlékszel a részletekre?
A Fradi edzője szerint a Celtic ellen megmutatták, hogy tudnak focizni, lazán, önbizalomtól duzzadva.
Az ausztrál Joanna Wietrzyk a múlt héten súlyos hasmenéssel küzdve is megnyerte a pekingi Hyrox-versenyt.
A Ferencváros leendő ellenfelei felemásan rajtoltak az Európa Ligában..
Egy öngóllal szerzett vezetést, Zachariassen pazar sarkazásával és Arzani bombagóljával pedig megpecsételte a Celtic sorsát a Ferencváros labdarúgócsapata, amely Glasgow-ban győzött 3-1-re az Európa Liga alapszakaszának nyitányán.
Újfajta meccsmenetrend, megreformált keret öt újonccal – cél a visszajutás a Nemzetek Ligája A-csoportba, illetve a felkészülés az Eb-selejtezőre.
Kezdődik az alapszakasz, kövesse élőben az első meccset!
Ha nem fér bele a városfejlesztési koncepcióba, akkor nem erőltetik.