A szezon és élete egyik legnagyobb gólját lőtte Szoboszlai
Egy pattanás után, kábé 30 méterről, teli rüszttel.
A(z) 444.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Egy pattanás után, kábé 30 méterről, teli rüszttel.
A német játékos négy játszmában győzte le az amerikai Ben Sheltont.
Tízmilliárd forintot akart behúzni a HUMDA nevű állami motorsport- és mobilitásügynökség taóból. Maguk mellé állították az autósport-szövetséget, és a Századvéggel készítettek hatástanulmányt, hogy gazdaságilag ez miért jó ötlet.
Ben Shelton ellenfele Alexander Zverev lesz a vasárnapi fináléban.
Itt az eső, máris baj van.
A 4x100 méteres magyar vegyesváltó 7. lett.
Pósfai Gábor belügyminiszter is beszélt arról csütörtökön, hogy felülvizsgálják a tao-támogatások rendszerét.
Bejött a papírforma, a legjobb nyolc között ért véget a magyar válogatott történelmi vb-szereplése.
A magyar csapat 84–63-ra legyőzte Japánt a berlini világbajnokságon. A negyeddöntőben csütörtökön az előző négy vb-t megnyerő Egyesült Államokkal játszunk.
Kétévente rendezik meg a nomád olimpiát, csak itt éppen jurtát kell felállítani időre, meg egy pici botot szorongatnak óriási emberek.
A magyar csapat legeredményesebb játékosa a 22 pontig jutó Juhász Dorka volt, kedden a negyeddöntőbe jutásért játszunk Japán ellen.
24 ezren vettek részt az eseményen, 117 országból jöttek futók.
A tavalyi ezüst után idén már világbajnok lett a Google Street View-VB-n. 100 ezer dollár volt a pénzdíj.
A hajrát alaposan megnehezítettük magunknak, az afrikaiak az utolsó percben két pontra voltak az egyenlítéstől, de végül kihúztuk. A győzelemmel nagyon közel került a továbbjutás.
Csoportos garázdaság miatt nyomoz a rendőrség.
Az olimpiai ezüstérmes Franciaország 99-53-ra nyert, folytatás szombaton Nigéria ellen.
Az európai szövetség szerint Gianni Infantino kudarcba fulladt privatizációs terve büntetőjogi kérdéseket vet fel, a FIFA viszont azt állítja, hogy az UEFA a gazdasági érdekei miatt próbálja hitelteleníteni a vezetését.
Tajti-Márton Anita fedettpályás világ- és Európa-bajnok korábbi súlylökő megbízatása két évre, 2028 szeptemberéig szól.
„Kele Jani, kezdj el aggódni...” – üzenték a Fradi ultrái a 24.hu főmunkatársának, akivel arról is beszélgettünk, hogy maradhat-e egy fideszes politikus a legnépszerűbb magyar csapat élén, és hogy véletlen-e, hogy Fradiváros-ügyben éppen akkor közölte az államtitkár, hogy 11,2 milliárd játékosvásárlásra ment a pénzből…
Nagy menetelésben van.
A szlovén kerékpáros 31 kilométerrel a szakasz vége előtt esett el, az arca és a válla is megsérült. Pályafutása során először ad fel többnapos versenyt.
Szerinte minden fillér megvan. A gond viszont az a feljelentő Belügyminisztérium szerint, hogy nem beruházásokra költötték az adófizetők pénzét, hanem milliárdokból vettek játékosokat a Fradiba.
Nick Fowler naponta átlagosan 93,4 kilométert haladt.
Oláh Bálint november 30-ig nem játszhat Tarcsi Róbert arcának átalakítása miatt.
Az egyébként igen tehetséges Guendouzi arról híres, hogy a taplósága miatt nem lett belőle igazi topjátékos. Most BL-be jutottak a Fenerbahcéval, amit emlékezetesen ünnepelt meg a Lyon stadionjában.
A spanyol fél év után először játszott tétmeccset, az amerikai pedig 2022 után tért vissza New Yorkba.
Egy riasztó új kutatás minden eddiginél pontosabb képet ad az amerikai futball legsúlyosabb hosszú távú következményeiről: a közelmúltban elhunyt játékosok legalább negyedénél kimutatták a CTE nevű neurodegeneratív betegséget, és a valós arány valószínűleg ennél is magasabb.
Melyik ország nyomtatta 1929-ben naponta a legtöbb újságot? Valdas Dambaruskas simán rávágta, hogy India.
70 milliárdot áldozott a klubra, de az áprilisi vereség után kivonulhatott. A Mol sem szponzorálja már a horvátokat.
Londonba kell utazni, aki jó ukrán-brazil focit akar nézni.
A spanyolok közül Gavi egy meccsen nem játszhat.
A brit társasággal közben folytatják a tárgyalásokat, 532 millióért kelhet el a többszörös bajnokcsapat.
Külön sajnálja a gyerekeket, akik példaképnek tartják.
Kevin Lamour operatív igazgató ellenezte a világbajnokság kiárusításával kapcsolatos tervet, mondván, hogy Gianni Infantino „azt hiszi, ő maga testesíti meg a FIFA-t, holott neki kellene a szervezetet szolgálnia”.
A sportért felelős államtitkárt nagyon érdekli, hogy milyen jogszabályra hivatkozva vettek játékosokat a Fradivárosra adott pénzből.
A jövő évi budapesti úszó-világbajnokság szervezői elégedetten dörzsölhetik a tenyerüket, az excentrikus zseni ismét ott van a csúcson. Kós Hubert három Európa-bajnoki aranya már csak a hab a tortán.
Vindics-Tóth minden idők legjobb magyar maratoni EB-eredményét futotta.
Sárkány Zalán országos csúccsal, Márton Richárd egyéni rekorddal nyert érmet.
Az FTC fideszes vezetője úgy látja, hogy az új sportállamtitkár őt klubelnökként „talán nagyra tartja”.
Finlay Tarling mindössze 19 éves volt.