A tálibok miatt férfinak álcázta magát, hogy sportolhasson, most ezüstérmet nyert
Faribi Hasimi azt reméli, a nők következő generációja már félelem nélkül képviselheti Afganisztánt a versenyeken.
A(z) hvg.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Faribi Hasimi azt reméli, a nők következő generációja már félelem nélkül képviselheti Afganisztánt a versenyeken.
A 12 csapatos NB I-ben a Macron olasz sportszergyártó viszi a prímet, négy csapat is a cég mezeit viseli.
A sportág magyarországi fordulója már idén is veszélyben volt.
A Rajtvonal következő epizódjában a Városligetbe látogattunk el, ahol Sebők Zsombor mesélt nekünk a ChempZ nevű alkalmazásról, amelyben sportágak szerint kereshetünk játékostársakat, meccseket és pályákat.
Szenzációsan orvosolta a felmerült technikai bakit az a trombitás, akinek hangszere az amerikai baseball-liga, az MLB meccse előtti előadáson tönkrement.
Ma már nem feltétlenül azért futunk, hogy gyorsabbak, vékonyabbak vagy fittebbek legyünk. Néha azért, hogy végre találkozzunk valakivel. A futóklubok egyre inkább közösségi terekké válnak, ahol a kilométerek után kávé, beszélgetés, barátság, sőt néha szerelem következik. A Running Latte Club erre építve néhány év alat…
A kormány a jövő évtől változtat a nemzetközi sportesemények szervezésén.
Videó készült a különleges érkezésről.
Varga Barnabás után újabb két játékos nem tud pályára lépni sérülés miatt.
A Fitzroy-folyó Rockhamptonban található szakaszával korábban az erős áramlat miatt is kételyek merültek fel, de most egy független szakértői vizsgálat eloszlatta ezeket.
Már csak magukkal az alvállalkozókkal kell megegyeznie a Lounge Eventnek.
A kétszeres BEK-győztes, Európa-bajnok futballista 83 éves volt.
Az összes tagország számára 10 millió dollárt követel az UEFA és a CONCACAF vezetője.
A testvére arról beszélt, hogy a sportolót két év elteltével jelenleg is az otthonában ápolják.
A magyar játékosnak elszakadt a combizma, a legrosszabb esetben ősszel már nem játszhat.
A japán szervezőknek sikerült a megnyitóünnepségen is botrányt okozniuk.
Az FTC és az MTK elnöke is reagált arra a jogszabálymódosítási-tervezetre, amely szerint a jövőben vezető politikusok nem tölthetnének be magasrangú tisztséget sportkluboknál. Szijjártó Péter egyelőre hallgat.
A döntést a Fidesz-kormányok alatt tapasztalt visszaélésekkel indokolták.
A minisztérium szerint az NSÜ tudatosan hozta hátrányos helyzetbe az államot, és kifejezetten nagy vagyoni kárt okozott tevékenységével.
A labdát a Celtic birtokolta többet, a gólokat viszont az FTC szerezte, és 3–1-re győzött.
Egy stúdió, két bajnok, hat olimpiai aranyérem, testvériesen megosztva – Kiss Gergely vízilabdázó a Penge podcast évadnyitó epizódjának vendége, aki többek között arról beszélget Szilágyi Áronnal, hogyan alakul ki a sportolói identitás, hogyan változik mindez az aktív pályafutás alatt, és…
A Novig reklámfilmjével végső soron nem az a probléma, hogy Sydney Sweeney meztelenkedik benne. Sydney Sweeney mindig meztelen. Hanem az, amit ez az alig egyperces videó rólunk mond.
A Nemzeti Sport főszerkesztői pozíciójából fölállított Szöllősivel együtt az elnökség is távozik a szervezettől szeptember 27-i hatállyal.
A minap kiadott Gyermekvédelmi Diagnózis fontos látleletet ad a rendszerről, de alig látszik benne az a közeg, ahol több tízezer gyerek tölti mindennapjai jelentős részét felnőttek irányítása alatt – és amelyről még mindig meglepően keveset beszélünk gyermekvédelmi színtérként: a versenysport. Kenyeres András sportmen…
A mindent eldöntő gólt a 91. percben szerezte Szoboszlai Dominik.
3–1-re győzött a Liverpool a Tottenham ellen az angol Ligakupában, és bejutott a legjobb 16 közé.
A tisztújítás lebonyolítása nem volt jogszerű a sportág több szakembere szerint.
Közel negyven kört száguldott a kocsival.
A Liverpool és a Manchester City korábbi focistája egy Lamborghinivel szlalomozott az autópályán.
Farkas Patrik egyelőre a nagycsapat előszobájának számító U21-eseknél juthat szerephez.
A magyar fociválogatott Ukrajnával, Grúziával és Észak-Írországgal játszik az elkövetkezendő hetekben.
Az Európa-liga és a Bajnokok Ligája után a Konferencia-liga fináléját is Magyarországon rendezik meg.
Hamarosan visszatér a HVG-re a Penge podcast. Az új évadról, a témákról és a változásokról a műsor házigazdájával, a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áronnal beszélgettünk.
Az olasz atléta olyan magassággal próbálkozott a budapesti Atlétikai Világdöntőn, amelyen korábban a lábát törte.
A VAR hosszas vizsgálat után is téves ítéletet hozott, és ezzel a góllal győzte le a Manchester City a Unitedet.
A pekingi Hyrox-verseny után sokan kibuktak azon, hogy a szervezők nem küldték le a pályáról a nadrágjába piszkító versenyzőt.
Az olasz első osztályban focizó Daniel Maldini Milánóban okozott balesetet.
Újabb Sweeney-reklám, újabb botrány.
Ben Shelton pályafutása legnagyobb sikerét érte el, de a hazai pálya hátszelével sem tudott nyerni a döntőben.
Ők itt is inkább villanyautóznának.