Feljelentést tett a Fradiváros ügyében a Belügyminisztérium
A kormány visszafizetteti a támogatást az FTC-vel.
A(z) hvg.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
A kormány visszafizetteti a támogatást az FTC-vel.
Sajtóhírek szerint 7,5 millió fontba fájt a londoni csapatnak a 33 éves kapus.
Komoly változások történtek az életében az elmúlt hónapokban, ezért egy időre elvonult a világ elől.
Sallai Roland török klubja, a Galatasaray pedig többek között az FC Barcelonával és a címvédő PSG-vel is találkozik.
Adatátviteli hibára hivatkozva nem fizet a Szerencsejáték Zrt. egy Tippmix-játékosnak, akinek a szelvénye szerint busás nyeremény járna.
A Trabzonspor már a 13. percben emberhátrányba került, majd hat perccel később Nagy Ádám beadása után O'Dowda fejelt gólt. A második félidő elején Corbu és Yusuf is betalált, Lopes Cabralt pedig második sárga lappal kiállította a játékvezető. A végeredményt Lisztes Krisztián állította be, a 86. percben nagy erővel lőt…
Az európai szövetség hivatali visszaéléssel vádolja a FIFA elnökét, aki a világbajnokságok privatizációját tervezte.
A válogatott két meghatározó játékosának csapata ott lesz a Bajnokok Ligája alapszakaszában, amelynek sorsolását csütörtök este rendezik.
A nemzetközi futballszövetség ígéretet tett arra, hogy nem próbálják többé privatizálni a világbajnokságokat.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség volt szakmai igazgatója 42 évet élt.
A görög csapat már a hetedik percben vezetett, és gyorsan eldöntötte a meccset.
A holland négy évesen ezzel a sporttal kezdte és tiniként szakági világbajnok is lett.
A 20-szoros válogatott középpályás, Buzsáky Ákos volt bajnok Portugáliában, és nyert UEFA-kupát is.
A versenyzőre négyéves eltiltás várhat.
„A kapusok gyakorlatilag tudják, mire készülök” – mondta a magyar középpályás.
Az aukció előtt azt várták, hogy háromszor ennyiért kel talál majd gazdára a sporttörténeti emléktárgy.
A Newcastle kétszer is vezetett, de nem sikerült behúznia ezt a meccset.
A piros zászló miatt nagyjából fél órára félbeszakították a futamot.
Az amerikai fővárosban korábban még soha nem volt erre példa.
Sok rajongója kiakadt az új frizura láttán.
Tizenhárom év után tért vissza a Real Madridhoz a portugál edző.
Az ismert sportújságíró 76 éves volt.
Az argentinok nem tudták méltósággal viselni a vereséget a vb-döntőben.
A Premier League új szezonjában a csapat először a Newcastle United ellen lép pályára.
Az operáció után várhatóan három-négy hónapig nem léphet pályára.
A pályázaton második helyen végző jelentkezővel tárgyal tovább a székesfehérvári önkormányzat, de már arra is készül, mit kellene tennie, ha senkinek nem tudná eladni a futballklubot.
Gianni Infantino ítélőképességét és vezetői képességeit is megkérdőjelezte az MLSZ elnöke.
Korábban átgyalogolt a kiszáradófélben lévő Velencei-tavon, illetve Budapesttől Vácig tekert a Duna szárazra kerülő medrében. Ezúttal is az alacsony vízállás miatt tudta teljesíteni a távot Kürti Gábor.
Egy rövid közleményben „köszönték meg” a munkáját, a FIFA munkatársait pedig csupán hétfő este tájékoztatták Kevin Lamour eltávolításáról.
A kapus ápolása miatt rövid időre el kellett hagynia a pályát.
Olyan dokumentumok jutottak a sportállamtitkárság birtokába, amelyek további hatósági vizsgálatokat igényelnek. Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár szerint az FTC válaszainak és a teljes ügyiratnak az áttekintése után döntenek a további lépésekről, hogy kiderüljön, a több milliárd forintos állami támogatás felhasznál…
A szerb klasszis egy meg nem nevezett egészségügyi problémára hivatkozott, amikor a rosszullétéről beszélt a mérkőzése után.
Kós Hubert országos csúccsal, címét megvédve aranyérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban a párizsi Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.
A pár egy Gucci-üzletben ismerkedett meg esküvőjük előtt napra pontosan 11 évvel. Gyerekeik jelenlétében, nappalijukban mondták ki a boldogító igent, majd a fátimai kegyhelyre mentek áldásért.
A bajnok Arsenal nyerte az angol labdarúgó Szuperkupát (Community Shield), miután a vasárnapi, cardiffi mérkőzésen magabiztosan, 3-0-ra legyőzte a Manchester Cityt.
Kós Hubert a hatodik helyen végzett a szám Európa-bajnoki döntőjében. Mindkét magyar úszó megjavította az egyéni csúcsát.
„Ha engem támogatnak, akkor örömmel tenném, nagyobb erőbedobással, ahogy azt eddig tettem” – mondta a fideszes politikus.
Meg nem erősített hírek szerint egy autó ütötte el.
A helyi rendőrség szerint nem kizárt, hogy másokkal szemben is intézkednek.
Négy oklevelet is kapott a norvég labdarúgó.