Vérszegény futball az Újpesttől, pont nélkül maradt a lila-fehér csapat Pakson
Bognár György csapata az első félidőben két gólt rúgott – ennyi elég volt a győzelemhez.
A(z) index.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Bognár György csapata az első félidőben két gólt rúgott – ennyi elég volt a győzelemhez.
Vaskos csekket is be kell majd fizetnie.
„Szomorú és csalódott vagyok, hiszen New York különleges helyet foglal el a szívemben” – írta.
Már régóta benne volt a pakliban.
Egyre nagyobb bajban a bajnoki címvédő csapat.
Rekordot döntött a manchesteri klub.
A klotyó a férfiak szentélye.
Közép-Európában mindenki másnak sikerült megugrania ezt a magasságot.
Az egyéni versenyben az első körös vereségért 140 ezer dollár jár majd.
Az egészségi problémájáról már az elmúlt szezonban is tudtak a vezetők és csapattársai is.
„A dalt arról az érzésről írtam, amikor valami saját magadnál sokkal nagyobbat képviselsz” – mondta.
Azt mondják, versenyformában van.
Hatalmi játszmák cincálták szét a klubot
Lakott területen belül néhány helyen már járna a sebességéért a bírság...
Vendégünk Bogyó Tamás, a Dunakeszi Teniszklub elnöke, és Tóth Zsombor teniszedző.
Bejött Borbély váratlan húzása, Dibuszt egyszer a léc segítette ki a Trabzonspor otthonában.
A második gólhoz is közel járt az FTC.
A szakmájában elismert tréner hónapokkal ezelőtt vált köddé.
Igaznak bizonyult Fabrizio Romano értesülése.
A Liverpool volt vezetőedzője lesz az új trénere.
Verseny közben szenvedett súlyos sérülést az állat.
Az olasz válogatott játékos belesérült a bizarr incidensbe.
Csapata földbe döngölte az ellenfelet a Császár Kupában.
Ezzel véget érnek a személyével kapcsolatos pletykák.
Egyre forróbb a talaj az olasz–svájci sportvezető talpa alatt.
Állást foglalt a szervezet.
Kár volt azért a csúnya verekedésért a végén.
Történelem íródhat a szemünk előtt.
A férfi 100 m gyors volt az Eb legnagyobb versenye, benne Milák Kristóffal.
Kiss László olyanokat mondott, hogy csak kapkodjuk a fejünket, azt is elárulta, ki volt korának Jürgen Kloppja Magyarországon.
Elképesztő költekezés után indulnak neki az idénynek.
A következő két hétben sor kerülhet az üzlet megkötésére.
Egy edzésen történt meg a baj.
Nagy ünnep, nívós vendégek.
Bajban van a háromszoros bajnokcsapat.
Már azt is tudni, hogy ki ugrik be a helyére.
Súlyos erőnléti problémákkal küzd a középpályás.
Az ausztrálok fenegyereke már reagált is a hírre.
Az elmúlt napokban kétszer is összeesett a pályán a 23 éves német futballista.