A magyar válogatott védőjét foglalkoztató klub jut a legtöbb pluszbevételhez az UEFA-tól
Átszámítva mintegy 11 milliárd forintot osztanak szét.
A(z) index.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
Átszámítva mintegy 11 milliárd forintot osztanak szét.
Marco Rossi nyilatkozott a Grúzia elleni Nemzetek Ligája-meccs előtt.
A címvédő Carlos Alcaraz megszenvedett első fordulós győzelméért.
Még a repülőtéren is próbálták győzködni a támadót, hogy forduljon vissza.
A mez 1998-ból származik.
Öt éven keresztül segítette számos sportoló fejlődését.
Egyre kevesebb a támogatója.
Pedig ezt az általános iskolában mindenki egyből megtanulja.
A történet 21 éve Magyarországon kezdődött.
Végleges a 41 éves veterán elhatározása, vérig sértették.
A Premier League-ből történő kizárás is reális forgatókönyv.
A portugál világklasszis kedd este hagyta el a nemzeti csapat edzőtáborát.
Már a keddi edzésen sem volt hajlandó részt venni.
Augusztusban még ittas vezetésen kapták.
Csodákra képes a safe laser, akár olimpiai aranyérmekhez is hozzájárulhat.
Technikai hibával is lehet nyerni.
Tizennyolc éves sorozata szakadt meg a 41 éves játékosnak, majd kitört a balhé.
Sportszakmai okok miatt.
Marco Rossi együttese 23 és fél hónap alatt csupán egy csapatot tudott megverni tétmeccsen.
Évek óta súlyos pénzügyi gondokkal küzd Zidane, Cantona és Deschamps egykori klubja.
Ismét öt szakaszból áll majd a megmérettetés.
A ciprusi Limasszolban sem talált legyőzőre.
Pályafutása egyetlen futamgyőzelmét éppen hazánkban aratta.
A fiatal futballtehetség előzetesen egy évre került Katalóniába.
Tizenegy percet töltött a pályán a magyar center.
Pattanásig feszült a hangulat, a sztár nem edzett a csapattal
Lamine Yamal: két gól, gólpassz.
A BL-győztes Barcelona vár a bakonyiakra a fináléban.
A feltárt szabálytalanságok értéke meghaladja a 830 millió fontot.
Tizenhárom vb-cím esett ki a legszűkebb elitből.
Az emberi kegyetlenség hatására összeomlott a megszokott életük.
Sorra dönti meg a rekordokat.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya múlt pénteken sejtelmesen nyilatkozott.
Marco Rossi most van a legnehezebb helyzetben.
Vagy csak egyszerűen bűn rossz a formája, és senki sem érti, miért.
Az önkormányzat nem akarja finanszírozni a csapatot.
A hétvégéje kezdettől fogva nem alakult jól.
Történelmet írtak a fivérek.
Lance Stroll sorsa is biztossá vált.
Elsőre súlyosabbnak tűnt.