Újabb éles kritikát kapott Infantino
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya sem kímélte a FIFA vezetőjét
A(z) magyarhirlap.hu legfrissebb hírei egy helyen. Kattintás után az eredeti forrásoldal nyílik meg.
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya sem kímélte a FIFA vezetőjét
„Jó versenyzés volt, ki kellett próbálni, milyen amikor az elején úszom"
A nemzeti együttestől elköszönt ugyan, klubcsapatában azonban folytatja pályafutását
A 22 éves magyar sportoló gyakorlatilag végigcsatázta a távot a tokiói olimpiai bajnok Florian Wellbrockkal
Jövő csütörtökön kezdődik a kontinensviadal
Kedvező pozícióban várják a keddi folytatást a magyar hölgyek
A mindössze 19 esztendős brit egyéniben is a legjobb lett
A magyar teniszező két szoros szettben tudott győzni
Kedden legfeljebb kevés gomolyfelhőt láthatunk az égen, csapadék az ország döntő részén nem lesz
Három góllal verte a Paksot a hazai csapat
A magyar válogatott korábbi kapusa új sportszakmai kihívásként tekint a lehetőségre
Kovács Zoltán, a MATE-GEAC szakosztályvezetője is jelölteti magát
Az ETO-nak lengyel vagy feröeri, a Debrecennek finn vagy liechtensteini riválisa lehet a rájátszásban
Úszásban a harmadik időt érték el a magyarok, ezzel összetettben maradtak a második pozícióban
A birminghami Európa-bajnokság jövő hétfőtől vasárnapig tart
Nagy fölénnyel diadalmaskodott
A minneapolisi gárda gyakorlatilag végig vezetett a meccsen
Általában kevés gomolyfelhő lesz, de néhol megvastagodhat a felhőzet
Az előző NB I-es szezon legjobb játékosa, Vitális Milán jó eséllyel hamarosan távozhat a győri klubtól
Az angyalföldierk a hajrában emberhátrányban játszottak
Dzsudzsák szabadrúgása után lett izgalmas a hajrá
Egyelőre hiányos a bajnok és kupagyőztes kerete
Mindkét magyar a B döntőben evezett vasárnap
A 250 célba érkezett hajó megmutatja a magyar vitorlázás valódi erejét
A hőhullám a felelős
A bő egy hónappal ezelőtt a katalán Barcelónától igazolt 37 éves csatár végigjátszotta a Charlotte FC elleni mérkőzést
A harmincszoros magyar válogatott futballista kezdőként 62 percet játszott
Az 58. tókerülő verseny nehézségét nem az erős szél, hanem a hőség és a gyenge, változó irányú légmozgás adta
Elbukott a FIFA vitatott terve
A következő labdarúgó-világbajnokságon, 2030-ban már 64 válogatott vehetne részt
December óta először nyert idegenben bajnokit a vendég csapat
A Los Angeles-i olimpiára 2028. július 14. és 30. között kerül sor
Varesében a harmadik helyen zárt az előfutamban a magyar versenyző
A magyar olimpikon várhatóan öt egyéni számban és váltóban áll rajthoz
A görög csapat jutott a következő körbe a Konferencia-ligában
A Magyar Kupa-győztes a Bajnokok Ligája-selejtezőből kiesett Górnik Zabrzéval találkozik a harmadik körben
A lett Riga következhet a Konferencia-lia 3. fordulójában
Tiszteletükre lejátszhatják hazájuk himnuszát
A magyar csapat a harmadik fordulóba jutott a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjében
Aranyérmes a női kardcsapat