Majomnak nevezte Viníciust, bíróság elé áll egy Sevilla-szurkoló
A tárgyalásra kedden került volna sor, ám végül elhalasztották jövő májusra.
Friss sporthírek egy helyen
A tárgyalásra kedden került volna sor, ám végül elhalasztották jövő májusra.
A Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség koordinálásával zajló kezdeményezés célja, hogy a lakosságot életkortól függetlenül a rendszeres fizikai aktivitásra ösztönözze. A szeptemberi kampány alatt minden eddiginél több esemény érhető el az országos mozgástérképen.
Szeptember 21. és 30. között közel 40 klub több mint 70 eseménnyel csatlakozott az UEFA Grassroots-hét programsorozatához, amely idén az Európai Sporthéttel közösen népszerűsíti a labdarúgást.
Világbajnoki és olimpiai aranyérem után visszavonulna Betlehem Dávid
A nagyobb rugalmasság érdekében nyúlnak hozzá a szabálykönyvhöz.
Országúti kerékpár, baseball, röplabda, tenisz és lósport szerepel a sportcsatornák keddi élő közvetítéseinek kínálatában.
Több mint száz NB I-es meccset vezetett.
A verseny 10 millió dolláros pénzdíját és az 5 millió dolláros rendezési jogdíjat is közpénzből fedezték.
Az olasz főváros vezetése a gazdasági növekedés és a városfejlesztési lehetőségek miatt döntött a jövőbeli olimpiai kandidálás mellett. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság várhatóan 2029-ben dönt a 2036-os nyári játékok helyszínéről, ahol számos ország, köztük Magyarország is versenyben le…
Önbizalomra tehet szert a nemzeti csapatban.
A lap forrásai szerint nagyjából 8 milliárd forintba kerülhetett a pénzdíj, a jogdíj és a szervezés.
A világbajnoki negyeddöntős magyar válogatott kosárlabdázó, Lelik Réka a török élvonalbeli Emlak Konut SK csapatához szerződött.
A szófiai ökölvívó Európa-bajnokság hétfői napján történt
Még mindig nem csitultak el a hétvégi, Debrecen-Vasas NB I-es bajnoki hullámai.
Azonnal mindenki figyelmét magára vonta az afrikai sportember.
Ez egy olyan kritika, amelyet abszolút indokolatlannak érez.
Az új szabályozás 2027-ben négy nemzetközi sporteseményt (világbajnokságokat) érintene.
Szoboszlai Dominik pedig triplázott.
Orbán Viktor akarta a most először megrendezett versenyt Magyarországra hozni, de ennek ára volt. A hozzánk eljutott szerződésből az is kiderül, hogy pontosan mekkora: közel ötmilliárd forint közpénzt költött rá az előző kormány, hogy Budapestre jöjjenek a világ legjobb atlétái. Erre jött még a szervezés költsége, ami…
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) idén már 36. alkalommal szavaztatta meg tagságát a legutóbbi bajnoki idény legjobbjairól
A DVTK Cycling Team versenyzője mindhárom versenyszámban a dobogó második fokára állhatott fel a szlovákiai Poráčban megrendezett viadalon.
Mennyi az annyi? 25 milliárd? 155 milliárd? Esetleg valahol a kettő között?
A Bournemouth középpályása a válogatottban bizonyíthat.
A magyar válogatott kapus közel állt ahhoz, hogy top csapatba igazoljon.
Írország szövetségi kapitánya beszólt az ellenfelének, válaszul alaposan kiosztotta őt az izraeli szövetség.
A Brussels Urban Sessions elnevezésű nemzetközi BMX Freestyle Park versenyen Újváry Zoltán a 14., Krausz Kristóf pedig a 20. helyezést érte el.
A magyar férfi teniszválogatott két helyet előrelépve 15. a nemzetek rangsorában
A 2025/26-os labdarúgóidény legjobbjait díjazta a Hivatásos Labdarúgók Szervezete etyeki gáláján. Az Albert Flórián-díjat Vitális Milán, míg a legjobb edzőnek járó elismerést Borbély Balázs érdemelte ki.
Öt fordulón van túl a Premier League mezőnye a 2026–2027-es idényben, most háromhetes válogatott szünet következik, október 10-ig nem rendeznek újabb mérkőzéseket az angol élvonalban. A BBC az 1–10-es skálán értékelte a csapatok eddigi teljesítményét.
A Nemzetközi Automobil Szövetség tájékoztatása szerint egy nappal előbbre csúszik a teljes versenyhétvége.
A magyar labdarúgó-válogatott tagjai a következő két hétben négy Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülnek, miközben a keretben több változás is történt.
Az első helyen is brazil labdarúgó áll
Luis de la Fuente marad a világbajnoki címet védő spanyol válogatott szövetségi kapitánya. Rafael Louzán, a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnöke bejelentette, hogy az új megállapodás 2032-ig szól. A szerződés lejárta egybeesik majd a Törökország és Olaszország által közösen rendezett Európa…
Akár ötéves börtönbüntetést is kaphat.
két helyet előrelépve 15. a nemzetek rangsorában, így
A Cadillac Eldorado igazi pénznyelő.
A UFC-ben Wellisch Krisztián volt az első magyar harcos 2006 és 2009 között
Elismerte őket a szakma.
Számos dolgot elárult magáról.
A Magyar Labdarúgó Szövetség indoklást küldött, miért vett el két gólt is a Debrecentől a játékvezető.