A címvédők mumusa ismét lecsapott, 37 éve nem látott pofont kapott az angol bajnok
Az Arsenal először nem tudott nyerni az új idényben.
Friss sporthírek egy helyen
Az Arsenal először nem tudott nyerni az új idényben.
Félidőben még két góllal égett, de megúszta a vereséget az Inter.
A magyar kerékpáros a szombati napon bizonyult a leggyorsabbnak a 197,5 kilométeres távon. A siker értékét növeli, hogy Fetter Erik olyan kiválóságokat utasított maga mögé a hajrában, mint a Giro d'Italián három etapot nyerő Paul Magnier.
Egy kis fellángolás ellenére tovább nőtt végül a különbség a felek között.
A magyar férfiválogatott a negyedik fordulóban is győzött az Üzbegisztánban zajló sakkolimpián, Balogh Csaba szövetségi kapitány együttese ezúttal Izraelt múlta felül, a nők ugyanakkor három győzelem után szombaton Kínával szemben már alulmaradtak.
A Videoton FC Fehérvár a Merkantil Liga 8. fordulójában 1-0-ra kikapott a Nagykanizsa vendégeként. A fehérváriak ezzel idénybeli negyedik idegenbeli mérkőzésükön is pont nélkül maradtak.
A szaúdi pénzek hívása után megoldódni látszik a helyzet.
Varga Barnabás aligha játszhat az őszi Nemzetek Ligája-találkozókon, a görögök súlyos sérülés gyanúja miatt nem engedik el.
Bognár György együttese Kisvárdán nyert.
Egy hónapos böjt ért véget.
Hihetetlen feltámadást mutatott be a Borussia Dortmund a Bajnokok Ligájában: a német csapat hazai pályán kilencgólos hátrányból fordított és nyert.
A Newcastle United 2-0-s előnyről indulva végül szoros mérkőzésen győzte le a Hull Cityt, ezzel megszerezve a három pontot a Premier League-ben.
A Brighton 3-0-ra győzte le a bajnoki címvédő Arsenalt a klub 125. évfordulóján rendezett mérkőzésen, ezzel megtörve az ágyúsok veretlenségi sorozatát.
A Nemzeti Lőtéren megrendezett V. Masped Kupa nemzetközi sportlövőviadalon Major Veronika és Nagy Ákos Károly is bronzérmet szerzett a zárónapon.
Váratlanul nagy vereségbe szaladt bele a Premier League-címvédő Arsenal, amely a Brighton otthonában kapott ki 3-0-ra.
A második félidő derekán lépett el ellenfelétől a magyar csapat.
Háromból három meccset megnyertek a zöld-fehérek.
A Chelsea és a Tottenham után az Arsenal is három kapott góllal maradt alul a fordulóban.
A címvédő lengyel válogatott magabiztos győzelmet aratott a lett csapat felett a férfi röplabda Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. Ezzel a sikerrel a lengyelek elsőként biztosították helyüket a legjobb nyolc között.
Nyolcvanhárom korában elhunyt Sandro Mazzola, minden idők egyik legjobb olasz labdarúgója.
Hibátlan maradt az FTC-Toyota Kovács a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A harmadik fordulóban a norvég Sola otthonában győzött a magyar csapat.
Ha nem tudnánk, hol lesz a viadal, akkor is tudnánk, hogy Ausztráliában...
Nem hazudtolta meg magát a Millwall–West Ham derbi.
Füle Mátyás és Makk Péter két szettben nyert párosban, ezzel a magyar férfi teniszválogatott 3-0-s, behozhatatlan előnyre tett szert Luxemburgban a Davis Kupa osztályozójában.
Az Aston Villa 3-2-es győzelmet aratott a Tottenham otthonában, kihasználva a hazaiak védelmi hibáit és emberhátrányos periódusát. Bár a londoniak a hajrában két góllal szépítettek, a mérkőzést végig uraló birminghamiek magabiztosan vitték el a három pontot a csalódott hazai közönség elől.
A háromszoros olimpiai bajnok jelenleg is nemes célokért küzd.
Továbbra is nyeretlen a Tottenham Hotspur az angol labdarúgó-bajnokság mostani idényében. Szombaton az Aston Villától kapott ki hazai pályán.
Luxemburgban nem volt kérdés, melyik csapat a jobb.
30 méteres óriást építenek.
A legutóbbi két idény nyertesének összecsapásán a vendégek örülhettek.
A 20. Ázsiai Játékok rajtnál kialakult logisztikai kihívások hátterében az áll, hogy több sportoló és hivatalos személy érkezett a vártnál. A szervezőbizottság számára a delegációk elhelyezése vált a legfőbb prioritássá a sportesemény zökkenőmentes lebonyolítása érdekében.
Napokkal a bátyja, Patrik után Farkas Erik is profi szerződést kötött a Premier League-ben szereplő Liverpoollal. Három plusz két évre írhatott alá.
Florian Wirtz elismerte, hogy a Liverpool támadóinak több gólt kell szerezniük, miután a csapat a szezonnyitó négy bajnokijából hármat döntetlennel zárt.
Rúben Amorim nyitott arra, hogy a jobb eredmények érdekében változtasson a stíluson.
Nagyon nehéz helyzetben Marco Rossi az őszi találkozók előtt.
Sűrű időszak vár a Liverpoolra, amely három mérkőzést játszott egyetlen hét alatt.
Az 51 kilogrammos súlycsoportban versenyző Horváth Laura sikeresen vette az akadályt a szófiai ökölvívó Európa-bajnokságon, és bejutott a negyeddöntőbe.
Négy saját nevelésű játékossal a soraiban nyert a Ferencváros Skóciában.
A bálvány 83 éves korában hunyt el.
Videón az elképesztő teljesítmény.