Ilyen sem volt még: 22 éves lány lett egy férfi futballcsapat edzője
A török amatőr ligában szereplő Turgutluspor reméli, az új korszak kedvező hatással lesz mindenkire.
Foci hírek egy helyen, több forrásból válogatva.
A török amatőr ligában szereplő Turgutluspor reméli, az új korszak kedvező hatással lesz mindenkire.
Marc Overmars nyílt levélben jelentette be, hogy ott hagyja a belga Royal Antwerp csapatát.
Az argentin döntött, és lépett.
De ez nem jelenti azt, hogy visszavonulna a válogatottságtól.
Konsztantinosz Karecaszt az első félidő közepén kellett lecserélni keringési problémák miatt.
Mindkét magyar válogatott futballista végig a pályán volt.
Nader Mohammadi már szezonbeli harmadik gólpasszát jegyezte ezzel az akrobatikus mozdulattal
Tétmérkőzésen először védett csapatában.
Botrányos jelenettel zárult a Porto-ManCity BL-meccs.
A Betis középpályás megdöntött egy csúcsot a Bajnokok Ligájában.
A nyáron a Manchester Cityvel is kapcsolatban állt, de úgy érezte, Liverpoolbvan jó helyen van.
Még tovább fokozható az őrületes tempó.
A dortmundi Guirassy háromszor is betalált, egyszer a saját kapujába is.
A nap rangadóján nem ilyen jelenetekre számítottunk.
A görögök 1-0-ra verték a LASK csapatát, megszerezte szezonbeli első sikerét az Aston Villa is.
Mindkét magyar végigjátszotta a BL-mérkőzést.
A Videoton a pályán ugyan feltámadt, a klub jövője azonban továbbra is bizonytalan.
A hétfői bajnokit követően az utcán csaptak össze a felek, a Videoton FC Fehérvár közleményben fejezte ki megdöbbenését.
A hétfői mérkőzés után estek egymásnak a felek.
Ez az első alkalom, hogy a szaúdi liga képviselteti magát, mindjárt duplán.
Döbbenetes spanyol fölény a trénerek versenyében. Norvég csodacsapat is nyerhet.
Feczkó Tamás másodszor ülhet le a diósgyőri kispadra.
Az előző idényben 12 meccsen kilenc gólból vette ki a részét a magyar válogatott csapatkapitánya.
Az FTC elnöke a nagy visszhangot kiváltó, Újpest elleni derbi után üzent a drukkereknek.
Tűzoltásban már bőven van tapasztalata.
Kubatov Gábor üzent a szurkolóknak.
A figyelmes szemlélőnek úgy tűnhet, az NB I-es csapatok olyan kiárusítást tartottak, mintha a jövőjük lenne a tét. Több körülmény is közrejátszhatott a játékosexodusban, ezeket vettük sorra.
Nem érez nyomást, hogy mindenképp Bajnokok Ligáját kell nyernie a Real Madriddal.
A Premier League történetének legjövedelmezőbb szerződését kötötte a csapat.
Utódja éppen az elődje lesz a kispadon.
A Kisvárda sportigazgatója szerint tíz csapat a kiesés elől menekül.
A vállalat hosszú távú megállapodást kötött az UEFA-val.
A két magyar futballistát is foglalkoztató AEK Athén játssza a ligaszakasz egyik első meccsét.
A fehérváriak hátrányból fordítva diadalmaskodtak.
Szoboszlai Dominikék nincsenek a legnagyobb esélyek között, de a Bayern sincs a top háromban.
A diósgyőriek immár öt meccs óta nyeretlenek.
A Újpest elleni derbin a Fradi szurkolói a klub vélt ellenségeit fenyegették meg, a fő szponzor közleményt adott ki.
Továbbra is áll a bál a vasárnapi mérkőzésen történtek miatt.
Több ezren vettek részt a temetésén.
Sokat köszönhet neki Kerkez Milos.