Összetörte a Mercedest, Kimi Antonelli a mezőny végéről rajtol az Azeri Nagydíjon
George Russell hatalmas fölénnyel nyerte a pénteki időmérőt.
Forma-1 hírek egy helyen, több forrásból válogatva.
George Russell hatalmas fölénnyel nyerte a pénteki időmérőt.
Az Azeri Nagydíjon visszatérhet a legutóbbi három futamot kihagyó Isack Hadjar.
Bejelentést tett az azeri versenyhétvége előtt az osztrák csapat.
A testület az FIA londoni kirendeltségén tartott ülésén hagyta jóvá a tervezett módosítást.
A nagyobb rugalmasság érdekében nyúlnak hozzá a szabálykönyvhöz.
A Nemzetközi Automobil Szövetség tájékoztatása szerint egy nappal előbbre csúszik a teljes versenyhétvége.
Három magyar légiós örülhetett, egy nem, de egyik sem játszott az EL első játéknapján.
Előre szólt, hogy ez nem egy jótékonysági rendezvény lesz.
2027-ben már tíz sprintfutamot rendeznek. A Magyar Nagydíj az idei évhez hasonlóan augusztus 1-jén lesz.
Monacóban olyat láthatunk majd, mint még soha.
A Red Bull Max vs. 100 elnevezésű kihívásnak magyar érdekeltsége is lesz
A McLarennel való tárgyalásáról is beszélt.
A sorozat vezetői egyelőre még nem döntöttek a katari és az abu-dzabi versenyhétvégékről.
Tavasszal már a Bahreini és Szaúdi Nagydíjat is törölni kellett.
Nem győzik dicsérni a Mercedes pilótáját.
A Mercedes olasz pilótája a Spanyol Nagydíjat is megnyerte, és növelte az előnyét az összetettben.
A címvédő Lando Norris borzasztóan jött ki egy virtuális biztonsági autós fázisból.
Lando Norris a semmiből ugrott az élre a legvégső próbálkozásával.
A címvédő Lando Norris indulhat az élről a madridi Spanyol Nagydíjon, miután 11 ezredmásodperccel maga mögé utasította a bajnokságban éllovas Kimi Antonellit.
Hamarosan rajtol a második szabadedzés.
Lewis Hamiltonnal való csatázásával kapcsolatban is tiszta vizet öntött a pohárba.
A program tagja volt korábban Sebastian Vettel és Max Verstappen is.
A Red Bull lecsapott a 11 éves Robin Räikkönenre és minden lehetőséget megadnának neki, hogy sikeres versenyző legyen.
Felépülése jól halad, de a madridi futamot is ki kell hagynia.
A Formula–1 korábbi első számú emberét Portugáliában kapcsolták le.
Isack Hadjar egy edzésen elszenvedett csuklósérülés miatt a harmadik versenyhétvégéről marad le.
A 95 éves Bernie Ecclestone nem először járt így.
A 19 éves versenyző klasszis teljesítményt nyújtott az Olasz Nagydíjon.
Nemzetközi sajtóvisszhang.
Legendás név kerülhet a nagy presztízsű neveldébe.
Elképesztő versenyen győzött a világbajnoki pontversenyt vezető olasz.
Hatalmas erővel csapódott a pálya szélén lévő gumifalba.
Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került.
Élete első pole pozícióját azon a pályán szerezte, ahol egyetlen futamgyőzelme is született.
Bombameglepetéssel ért véget az időmérő edzés.
Nagy csata várható Monzában.
Oda-vissza fellebbezés után az FIA fellebbviteli bizottsága döntött.
Verstappen egyelőre a vert mezőnyben, de nagy hatással lehet a végeredményre.
Kimi Antonellinek nehéz lesz a hazai versenye, de megtalálta ebben is a pozitívumot.
Hiába a biztató rehabilitációs munka, nem akar kockáztatni a csapat.