Ezt már Szoboszlai sem hagyta szó nélkül, a Liverpoolnak sürgősen cselekednie kell
A nagy hiányosságok mellett rengeteg pozitívumot is hozott a Liverpool amerikai túrája.
Sport hírek egy helyen, több forrásból válogatva.
A nagy hiányosságok mellett rengeteg pozitívumot is hozott a Liverpool amerikai túrája.
Fejben most nem tud százszázalékosan a Fradira koncentrálni.
Bár a nyár elején érkeztek új nevek, az FC Barcelona átigazolási stratégiája mostanra megtorpant, ami komoly kérdéseket vet fel a szezonrajt előtt.
Nem kizárt, hogy egyik első meccsét a Fradi ellen vívja majd új csapata játékosaként.
A Debrecenre kőkemény párharc vár a Konferencia-liga selejtezőjében.
A Paris Saint-Germain újabb ajánlatot készít elő a Parma kapusáért, Zion Suzukiért, miközben a klub a jövőbeli keretét tervezi.
Vita az illegális melltartókról a Tour de France Femmes-en.
A futás és gyaloglás váltogatása nemcsak a kezdőknek, hanem a profi futóknak is segíthet a hosszabb távok teljesítésében és a sérülések elkerülésében.
A román Marius Corbu góljával győzött hazai pályán a Ferencváros.
Az Európa-liga harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén a Ferencváros 1–0-ra győzte le a Górnik Zabrzét, így kedvező helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót.
Az FTC 22 éves versenyzője ezúttal is az olasz Ginevra Taddeuccival vívott csatát a győzelemér
A labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában Marius Corbu 65. percben lőtt gólja döntött.
A Ferencváros 1-0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrzét az Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A győzelmet érő találatot Marius Corbu szerezte a mérkőzés második félidejében.
Az egygólos győzelem soványnak tűnik, de a visszavágón több területe lehet a zöld-fehéreknek
A Fradi remekül futballozott a lengyel Górnik Zabrze ellen.
Hetvennyolc éves korában távozott az élők sorából Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, aki hosszú éveken át irányította szövetségi kapitányként a magyar válogatottat.
A Ferencváros hazai pályán 1–0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrzét a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, így előnnyel utazhat a visszavágóra.
A Liverpooltól távozott egyiptomi Mohamed Szalah a török élvonalbeli Trabzonspor labdarúgócsapatához igazolt szerdán.
Borbély Balázs csapata egygólos előnnyel utazhat a visszavágóra.
A bántó kommentek őt is elbizonytalanítják.
A The Times értesülései szerint Gianni Infantino, a FIFA elnöke a marokkói Rabatban tartózkodik, ahova sürgős egyeztetésre hívta a FIFA vezető tisztségviselőit a marokkói fővárosba.
Chad le Clos lett a Nemzetközösségi Játékok történetének legeredményesebb úszója, de nem tud neki felhőtlenül örülni.
A bronzmérkőzés győztese pedig az EK-selejtező első körében folytathatja nemzetközi szereplését.
A szurkolók a Leeds elleni 4-2-es vereség óta máris Andoni Iraola vezetőedzőt támadják.
A Manchester United török kapusa, Altay Bayindir a spanyol Celta Vigóhoz távozik kölcsönbe, a szerződés végleges vételi opciót is tartalmaz.
A korábbi világelső áprilisban szenvedett sérülést.
A női Bajnokok Ligája budapesti selejtezőtornáján az FTC-Telekom 3–2-es vereséget szenvedett a görög PAOK csapatától, így a harmadik helyért játszhat a folytatásban.
Neymar ismét elvesztette a fejét, és újabb botrányt okozott.
Az életét már a kiérkező mentők sem tudták megmenteni.
Az Everton a tavalyi szezonban ígéretesen indult, de a végére visszaesett. David Moyes menedzser szerződése utolsó évéhez érkezett, a jövő kérdéses.
Több mint tizenkét évvel a tragikus nap után a helikopterpilóta most először beszélt nyilvánosan a mentési műveletről
A Liverpool komoly érdeklődést mutat a PSG szélsője, Bradley Barcola iránt, akinek megszerzéséért akár 100 millió fontot is hajlandóak lennének fizetni.
Szenzációsan futballozott a nyári világbajnokságon.
Hetvennyolc éves korában elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, aki két ciklusban közel húsz éven keresztül volt szövetségi kapitány.
Az egykori olimpiai ezüstérmes sportoló, korábbi szövetségi kapitány 78 éves volt.
A Broad Peak két magyar megmászóját kérdeztük a tragikus pakisztáni balesetről, amelyben meghalt a világ egyik legismertebb hegymászója, Nirmal Purja.
Soha nem látott válságban a FIFA elnöke, aki nemrég még magas lóról beszélve osztott ki mindenkit, aki bírálni merészelte, a sorozatos botrányok azonban idő előtt véget vethetnek uralkodásának. Van még innen visszaút?
Archie Goodburn arra kérte a brit miniszterelnököt, tegyen a változásért. Közben pedig készül a Los Angeles-i játékokra.
A Tottenham nehéz szezont zárt, de Roberto de Zerbi vezetőedző szerint a klub készen áll a visszatérésre az angol futball élmezőnyébe.
A Real Madrid egykori sztárja, Luís Figo szerint „Infantinónak mennie kell”, mert szerinte senki más nem volt még a sportban ilyen gyáva, önző és aljas.