Rangadóval zárul az OTP Bank Liga 6. fordulója
A listavezető Puskás Akadémia a Ferencvárost fogadja a bajnokság hatodik játéknapjának zárómérkőzésén, miközben a többi pályán is izgalmas összecsapások várhatók.
Sport hírek egy helyen, több forrásból válogatva.
A listavezető Puskás Akadémia a Ferencvárost fogadja a bajnokság hatodik játéknapjának zárómérkőzésén, miközben a többi pályán is izgalmas összecsapások várhatók.
Az Európa-liga pénteken 13 órakor kezdődő sorsolásán nyolc ellenfelet kap a Ferencváros a ligaszakaszra.
A Ferencváros kiütötte a Trabzonsport, a török csapat legnagyobb sztárját már a 64. percben lecserélték.
A döntőkre vasárnap kerül sor
Folytatódik a kajak-kenu világbajnokság, sorsolnak az Európa-liga és a Konferencia-liga alapszakaszában, sőt megkezdődik a hétvégi forduló az NB I-ben is, a Debreceni VSC-MTK összecsapással. Íme, a mai televíziós élő közvetítések kínálata.
A kormány visszafizetteti a támogatást az FTC-vel.
A brazil Alison dos Santos a férfi 400 méteres, az amerikai Masai Russell pedig a női 100 méteres gátfutás világcsúcsát döntötte meg csütörtökön, a Zürichben rendezett atlétikai Gyémánt Liga-versenyen.
Sajtóhírek szerint 7,5 millió fontba fájt a londoni csapatnak a 33 éves kapus.
A női 100 méteres és a férfi 400 méteres gátfutásban is megdőlt az eddigi rekord.
Komoly változások történtek az életében az elmúlt hónapokban, ezért egy időre elvonult a világ elől.
A török ellenfelét 4–0-val kiütő Ferencváros vezetőedzője szerint a kiállítások nélkül másként alakult volna a mérkőzés.
Mohamed Szalah is tehetetlen volt, a Ferencváros kiütéssel jutott be az Európa-liga alapszakaszába.
A korábbi válogatott focista a Facebookon üzent az érte aggódóknak.
Mai focimeccsek és tegnapi eredmények – La Liga, NB I, Bundesliga, Ligue 1, Serie A, Premier League.
Egymást tanítják az olimpiai bajnok Milák Kristóffal – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szabó Álmos úszóedző.
Ruben Amorim vezetőedző hosszú távon számít Adrien Rabiotra az AC Milan csapatánál, és már a szerződéshosszabbításról is egyeztetnének a francia játékossal.
Nem mindennapi, ami a török csapat kupakudarca után történt.
Zsiga Gyula a Facebook oldalán fotóval üzent a kórházból és az állapotáról.
A Chelsea megállapodott az Aston Villával a 33 éves argentin válogatott kapus, Emiliano Martinez átigazolásáról, aki hamarosan orvosi vizsgálaton vesz részt Londonban.
Rafael Leão jövője bizonytalan az AC Milannál, a klub pedig már felkészült a pótlására a fiatal Jean-Mattéo Bahoya leigazolásával.
A Fradi kettős győzelemmel jutott tovább a Trabzonspor ellen az Európa-liga selejtezőjében.
Karrierje csúcsára ért, miközben apai örömök elé néz.
Az FC Barcelona 2-0-ra verte az Athletic Bilbaót a spanyol labdarúgó-bajnokság csütörtöki meccsén.
Sallai Roland török klubja, a Galatasaray pedig többek között az FC Barcelonával és a címvédő PSG-vel is találkozik.
Nehéz évekről és komoly mélységekről beszélt Szabó Álmos.
A brazil Alison dos Santos a férfi 400 méteres, az amerikai Masai Russell pedig a női 100 méteres gátfutás világcsúcsát döntötte meg.
A Bayern Münchentől távozó, 73-szoros német válogatott Leon Goretzka az Aston Villához igazolt, ahol új fejezetet nyit karrierjében.
A Ferencváros 4–0-ra legyőzte a török Trabzonsport az Európa-liga selejtezőjének visszavágóján, így kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel biztosította helyét a sorozat főtábláján.
A Tottenham Hotspur hivatalosan is bejelentette, hogy a Manchester Citytől kölcsönvette az egyiptomi válogatott támadót, Omar Marmousht.
A Ferencváros kettős győzelemmel, összesítésben 5-0-s arányban jutott az Európa-liga főtáblájára, miután a budapesti visszavágón magabiztosan győzte le a török Trabzonsport.
A Ferencváros kettős győzelemmel búcsúztatta a Trabzonsport a labdarúgó Európa-liga selejtezőjében.
Csütörtökön Monacóban elkészítették a 2026/27-es Bajnokok Ligája ligaszakaszának sorsolását. A 36 résztvevő mindegyike nyolc különböző ellenfelet kapott: négy mérkőzést hazai pályán, négyet idegenben játszik majd. A Bajnokok Ligájában továbbra is a 36 csapatos ligaszakaszos rendszer működik. A résztvevőket négy kalapb…
A Magyar Kupa-győztes kettős győzelemmel múlta felül a török Trabzonsport
A 12. percben kiállították a törökök középpályását, amit azonnal kihasznált az FTC. Először jutott magyar edzővel, Borbély Balázzsal az Európa-liga csoportkörébe a klub.
A Fradi 4-0-ra verte a Trabzonsport az Európa-liga selejtező visszavágóján és bejutott az alapszakaszba.
A Val di Sole-i hegyikerékpáros világbajnokságon a magyar válogatott több kategóriában is megmérette magát, ahol Kiss Nikoletta az U19-esek között az előkelő negyedik helyet szerezte meg.
A csütörtök koraesti Monte-Carló-i sorsoláson minden klub a négy kalapból két-két ellenfelet kapott
A játékvezető sem, ha ezt a pályán nem bünteti
Adatátviteli hibára hivatkozva nem fizet a Szerencsejáték Zrt. egy Tippmix-játékosnak, akinek a szelvénye szerint busás nyeremény járna.