Súlyos döntést hozott a Fradi-Twente meccs előtt Borbély Balázs: megvan rá az oka
Ez volt az egyik oka annak, hogy felforgatta a csapatát.
Sport hírek egy helyen, több forrásból válogatva.
Ez volt az egyik oka annak, hogy felforgatta a csapatát.
A szabad ég alatt aludt, nyilvános helyeken zuhanyzott, az érmét pedig máig nem foghatta kezében.
Kritikussá válhat a helyzet, ha nem figyelünk.
Roberto Mancini kinevezése az olasz válogatott élére komoly feszültséget szült a Serie A klubjai és a szövetség elnöke között, mivel a vezetők mellőzve érzik magukat a döntéshozatalból.
Az 58. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra már több mint négyszázan jelentkeztek, köztük külföldi csapatok is. A verseny csütörtökön reggel rajtol Balatonfüredről.
A norvég csatár egy limitált kiadású Mercedest vásárolt.
Bár kereste a Liverpool és a PSG is, a 19 éves Yan Diomande nagyon közel áll ahhoz, hogy a Real Madrid játékosa legyen.
Bódis Tamás dobogós lett a versenyen, amelynek teljesítése is elképesztő eredmény.
Szoboszlai Dominiknak itt a tökéletes lehetőség.
Már háromszoros világbajnoknak mondhatja magát a BVSC kardvívója.
A visszavágó csütörtökön 19 órakor kezdődik az ETO Parkban
Vincent Kompany vezetőedző és a játékosok sem finomkodtak.
A repülőjáratukat a rossz időjárás miatt törölték.
A kínaiak legyőzését követően három év után állhatott ismét a dobogó tetejére a magyar válogatott.
A FIFA elnöke jelentős pénzügyi ösztönzővel próbálja meggyőzni a tagszervezeteket egy vitatott kereskedelmi terv elfogadásáról, ami világszerte felháborodást keltett.
Kovács Zoltán, a MATE-GEAC szakosztályvezetője elnökjelöltként indul a Magyar Atlétikai Szövetség szeptember 2-i rendkívüli tisztújító közgyűlésén. A jelölt az összeférhetetlenség elkerülése érdekében lemondott klubvezetői pozíciójáról.
A baleset körülményeit jelenleg vizsgálják.
A Battai Sugár, Szűcs Luca, Spiesz Anna és Katona Renáta összeállítású magyar női kardcsapat aranyérmet szerzett a hongkongi vívó-világbajnokságon.
Rossz hírt közölt a csapat korábbi sztárja.
A döntőben a kínaiakat győzték le.
Szűcs Luca hatalmas fordítása nagyon kellett a harmadik asszóban.
Battai Sugár Katinka és Szűcs Luca csapatban harmadszor lett aranyérmes.
A hazaikat győzte le a női kard válogatott a döntőben
Története harmadik aranyérmét szerezte meg a magyar csapat.
A magyar női kardválogatott 45:41-re legyőzte Kínát a világbajnoki döntőben.
Battai Sugár fejezte be a döntőt, de Szűcs Luca 12-3-as rohama is nagyon kellett a sikerhez.
400 résztvevő, gyenge szél, sekély Balaton.
Neymar váratlanul bejelentette, hogy nem kíván többé a brazil válogatottban szerepelni, ezzel lezárva nemzetközi karrierjét.
Még mindig tart a nyári feltöltődés Buzsik Borkáéknál.
Gyakorlatilag elismerte a brazil válogatottból történő visszavonulását a 34 éves játékos.
A 2026-os Forma-1-es szezon első 11 futama után a csapatok nyári szünetre vonulnak. Összegyűjtöttük az idény legfontosabb történéseit és tanulságait.
Az ötszörös aranylabdás klasszis nem akármilyen projektbe vágott bele.
Az ETO FC kényelmes helyzetből várja a Konferencia-liga-selejtező második fordulójának visszavágóját, miután az első mérkőzésen 6-2-re győzött Luxemburgban.
A magyarok aranymeccsét is élőben nézheti – mai sportközvetítések.
Összeférhetetlenségi szabályokat vezetne be a belügyminiszter.
A héten Hódmezővásárhely ad otthont a serdülő korosztály országos úszóbajnokságának, ahol az utánpótlás legjobbjai állnak rajtkőre.
A magyar sportirányítási rendszer megújítása érdekében szigorúbb összeférhetetlenségi szabályokat vezetnének be a sportági szakszövetségekben.
A Ferencváros 2-1-es előnyről várja a holland Twente elleni Európa-liga-selejtező csütörtöki visszavágóját. A zöld-fehérek bizakodhatnak, mivel csaknem egy éve veretlenek nemzetközi mérkőzésen a Groupama Arénában.
A Debreceni VSC egygólos előnnyel várja a Pjunyik Jereván elleni idegenbeli Konferencia-liga visszavágót, ahol a továbbjutás érdekében a védekezésen kell javítania a csapatnak.
A belügyminiszter összeférhetetlenné tenné, hogy regnáló politikus vezető tisztséget töltsön be a sportszervezetek élén.