MH/ MTI
2025. november 11. kedd. 12:01

John Elkann ügyvezető elnök azt követően fogalmazta meg intelmét Charles Leclerc és a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton felé, hogy sem a monacói sem a brit pilóta nem fejezte be vasárnap a Brazil Nagydíjat. A csapat emiatt a negyedik helyre csúszott vissza a konstruktőri pontversenyben, miközben egyik versenyző sem nyert még futamot idén.

A csapathoz az egész szezonban kritikusan viszonyuló Hamilton „rémálomnak” titulálta a hétvégét, míg Leclerc arról beszélt, hogy „nem boldog”, és nagyon lassúnak találta az autót, amellyel „szenvedett” a sprintfutam kvalifikációjában.

Elkann szerint a brazíliai versenyhétvége nagy csalódás volt, meglátása alapján ugyanakkor fejlődött a Ferrari az idény során.

„Fontos, hogy a pilótáink a vezetésre összpontosítsanak, és kevesebbet beszéljenek” – vélekedett.

A Ferrari 362 ponttal áll a negyedik helyen a konstruktőri rangsorban, Elkann szerint azonban megszerezhető a második pozíció a hátralevő három futamon, ehhez a 398 pontos Mercedest és a 366 ponttal álló Red Bullt kellene megelőzniük.

RSS Forrás