Személyesen Gulyás Gergely frakcióvezetővel közölte Szécsi Zoltán, a Fidesz képviselőjelöltje, hogy mégsem veszi fel a parlamenti mandátumát – mondta a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó pénteken az MTI-nek.

Szécsi Zoltán megerősítve a heol.hu Heves megyei hírportálnak csütörtökön elmondottakat úgy fogalmazott: racionális, családi okok miatt nem tudja vállalni a képviselőséget, ezt Gulyás Gergely frakcióvezető „harag nélkül megértette”.
Elmondta, hogy továbbra is az Egri Vízilabda Klub elnöke marad, ahogyan vállalkozásait is működteti ezután is.
Szécsi Zoltán a Fidesz–KDNP országos listáján a 211. helyen szerepelt. Ő vette volna át Nyitrai Zsolt mandátumát, és Gulyás Gergely csütörtök délután már azt is megnevezte, hogy Szécsi két parlamenti bizottságnak lenne tagja: az egészségügyié és a művelődésié.
Hétfőn alakult meg a 44 tagú Fidesz-frakció, amelynek névsorát a frakcióvezető tette közzé a képviselőcsoport zárt ülését követően. Gulyás Gergely akkor közölte, hogy az országos listáról bejutottak közül 25-en nem veszik fel mandátumukat. Helyükre a lista további tagjai közül jelölhetett a Fidesz-KDNP, így került be többek között az országos lista 211. helyéről Szécsi Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó is.
A Kemény Dénes-féle vízilabda aranycsapat kapusa játszott a Ferencvárosban és az olasz Camogliban, illetve az Eger csapatánál, egy ideig Kaposváron edzősködött, 2018-ban lett az Egri Vízilabda Klub elnöke.
(MTI)
Írta a JochaPress