Akárcsak egy héttel ezelőtt Ibizán, az olaszországi Golfo Aranciban is megnyerte Betlehem Dávid a 3 kilométeres kieséses versenyt a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának harmadik fordulójában.

A 10 kilométeren olimpiai bronzérmes magyar klasszis pénteken az ötkarikás számban betegséggel küszködve a 18. lett, a legrövidebb versenyben azonban ez sem akadályozta a végső sikerben.
Betlehem az első 1500 méter után a negyedik helyen jutott tovább, az 1000 méteres távot már három másodpercces előnnyel nyerte, az 500 méteres véghajrában pedig 1.3 másodperccel utasította maga mögé a második mexikói Paulo Strehlke Delgadót.
Betlehem Dávid: ma az ezer méterre visszajött a lendületem
„Tegnap a tíz kilométer után elég sokáig rágtam magam, hogy mi van, ha nem csak rosszul érzem magam, de rosszul is vagyok. Aztán úgy döntöttem, nincs olyan, hogy nem úszom le, én innen nem mehetek haza csak egy 18. hellyel. Múlt héten nagyon összeállt minden, azaz jó formában vagyok, és végül is ma az ezer méterre visszajött a lendületem. Az ezeröt még nem esett jól, de az elődöntőben már jól ment az úszás, a vége pedig… Az nagyon szűkös volt, én próbáltam a legközelebb lenni a célkapuhoz, viszont a mexikói srác meg úgy gondolta, hogy ő akar, fél testhosszal volt előttem, és amikor odaértem mellé, úgy vettem észre, nagyon meglepődött, hogy utolértem. Kicsit megállt, nem tudta, mitévő legyen – én meg őszintén szólva kicsit rosszul érzem magam, mert egész pályafutásom alatt soha még egy sárga lapot sem kaptam, azaz nem jellemző rám, hogy verekednék, vagy szabálytalankodnék. Ha egy tapasztalt olasz vagy francia lett volna, akkor vagy kiszorít, vagy bemegy kicsit balra, hisz úgyis ő van előbb… Azért valahol örülök, hogy ma elsősorban a rutinomnak köszönhetően tudtam nyerni, legközelebb azért jobban fogok vigyázni.”
A nők versenyében Fábián Bettina is eljutott a végső futamig, ahol hetedikként csapott célba, 12.8 másodperccel elmaradva a győztes ausztrál Moesha Johnsontól.
Fábián Bettina: Összességében elégedett vagyok a hétvégével

„Annyit tudni kell, hogy Olasz Anna mentett meg pénteken, a tíz kilométer előtt a fiúk versenyének felénél szóltak, annyit hűlt a víz, hogy neoprénben kell majd rajthoz állni, viszont a mezőny fele a szállodában hagyta a ruháját, mert senki sem gondolta, hogy ez bekövetkezhet. Úgyhogy Anna tett egy negyvenperces kitérőt és pont visszaért a becsekkolás előtt, emiatt azért komolyabban fel is ment a pulzusom már a rajt előtt… Aztán úgy is maradt, mert elég izgalmas és sűrű verseny lett belőle, és a neoprénben nem vagyok annyira gyors, de a kitartás meghozta az eredményét és bejöttem nyolcadiknak. Ez szerintem az adott körülmények között jó – aztán a mai knockoutnál kábé ugyanazt a sebességet tudtam tartani és ez a hetedik helyre volt elég. Ma egyszerűen ez az iram ment, ami szerintem inkább azt jelenti, hogy még gyakorolni kell a neoprénben úszást, vagy többet kell verekedni… De ez most nem ért annyit, hogy a nevemhez tapadjon valami, a következő jobb lesz, az biztos.”
Nyíltvízi világkupa, Szardínia
Férfi 3 km, kieséses verseny
1. Betlehem Dávid 6:00.40 perc
2. Paulo Strehlke Delgado (mexikói) +1.30 mp
3. Gregorio Paltrinieri (olasz) +2.40
Nők, 3 km kieséses verseny
1. Moesha Johnson (ausztrál) 6:18.60 perc
2. Isabel Gose (német) +1.20 mp
3. Paula Otero Fernandez (spanyol) +4.10
…7. Fábián Bettina +12.80
Forrás: MÚSZ / MTI
Két nyolcadik hely a magyarok legjobbja a szardíniai 10 kilométeres versenyen
Írta a JochaPress