Régen döbbentett meg halálhír úgy, mint tegnap, amikor tudomásomra jutott az egykori újpesti, kilencvenkétszeres válogatott labdarúgó, Fazekas László végleges eltávozása. Bár soha nem voltam elkötelezetten egyetlen magyar klubnak sem drukkere, de Fazekas játékát látni és élvezni – ezért gyakran mentem az akkori Újpesti Dózsa mérkőzéseire.
Fazekas László a válogatott másodedzője (fotó: jochapress)
Fazekas „Kapa” látszólag nem volt eszményi gólgyáros, hiszen kimondottan vékony testalkata nem feltétlenül ígérte a Bene Ferencéhez hasonló sorozatokat. Ám gyorsasága és leheletfinom cselei révén mégis a legjobb góllövők közé tartozott és nem csak abban az évben, amikor európai ezüstcipőt érdemelt ki a rúgott 36 góljával.
Fazekas kedvéért – miként a hozzá hasonlóan technikás társáért, Göröcs „Titi” Jánosért is – gyakran útra keltem, igénybevéve a BKV feledhető, akkori szolgáltatásait is. Egy alkalommal például még egészen fiatal volt, 1966-ban 19 évesen már annyira kíváncsi lettem rá, vajon mire jut az akkor a Ferencvárosból az Egyetértésbe igazolt Mátrai Sándorral? A soroksári székhelyű klub korábbi válogatottakat rendszeresen foglalkoztatott, akiknek akkoriban nagy anyagi előnyöket biztosítottak a „gebinbe” kapott vendéglátóipari egységek.
Szóval Mátrai Sanyi is oda vonult vissza a Ferencvárosban eltöltött, igen sikeres éveket követően, ahol szembe találkozott az akkor még messze nem annyira ismert Fazekassal, aki a fiatalok szemtelenségével bizony kötényt is adott a nagynevű, de pályafutása csúcsán már túljutott Mátrai Sándornak.
Pályafutását végig követve, a Mészöly Kálmán szövetségi kapitány mellett is másodedzősködött Fazekassal a Szabadság hegy tetején volt, azóta már régen lebontott, Olimpia nevet viselt szállóban váltottam néhány szót, majd az érdemi megismerésre 2019-bn kerülhetett sor. Ekkor még vidáman ugrált a lépcsőkön felfelé, az Év Sportolója gálájára érkezve, ahol a meghívottakról igyekeztem minél több felvételt készíteni. Megszólításomat kellemes közvetlenséggel fogadta és szóváltásunk során röviden elmondtam neki a soroksári élményemet is. Abban maradtunk, ha majd legközelebb beszélünk, erre az Egyetértés-Újpest meccsre fogom emlékeztetni, s innen folytatjuk a diskurzust.
Az idő gyorsan múlt, mindenki értesülhetett évekkel korábban arról, hogy „Kapát” gyógyíthatatlan izomsorvadás támadta meg. Együttérzésem jeleként feladtam a telefonálás lehetőségét, helyette jó szívvel drukkoltam neki: hátha csoda történik és megússza…Sajnos, a betegség győzött, Fazekas Lászlótól végképp el kell búcsúznunk. Maradnak az élmények, az emlékezetbe mélyen beivódott cselek, gólok vagy éppen az a bizonyos kötény, amit Mátrainak kiosztott az Újpesti Dózsa akkor szemtelenül fiatal csatáraként.
Fazekas László, sokak kedvence, nyugodj békében!
(jochapress / Jocha Károly)
Írta a JochaPress
