
A jövőben olyan versenyeket fog támogatni az államtitkárság, amelyek racionálisabb költségvetéssel készülnek és a piaci bevételi oldaluk is markánsan megjelenik – többek között erről beszélt Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár a 24.hu-nak adott interjúban.
„Amíg én vagyok az államtitkár, biztosan nem járulok hozzá ahhoz, hogy olyan beruházásra, eseményszervezésre adjunk forrást, aminek nem látjuk az értelmét, a megtérülését” – fogalmazott Kálnoki-Kiss Attila, aki bő egy hónapja lépett hivatalba.
A sportállamtitkár jelezte, rengeteg ügyet ki kell vizsgálni a magyar sportban, az asztalán négyoldalnyi A3-as papír van, tele NAV-vizsgálatokkal. Példaként említette a balatonfőkajári MotoGP-futamot:
„A MotoGP 16 milliárd forintba került a magyar államnak, 500 millió forint bevétel mellett hatezer nézővel. Ezt mindenképpen át kell vizsgálni” – hangsúlyozta.
Hozzátette, az „alapvető cél, hogy megtisztuljon a magyar sport”. Kiemelte, eddig úgy zajlott egy versenyrendezési folyamat, hogy a sportszövetségek „nem is tudták, legfeljebb csak hírből, mennyiből valósult meg az esemény”.
A Lounge-csoporttal való szerződésbontásról elmondta, fontosnak tartja, hogy négy hét alatt sikerült elérni a belügyminisztérium hathatós segítségével, hogy ezt a csoportot „levegyék” a magyar sportról. Kiemelte, azt kell elérni, hogy a jövőben „sokkal átláthatóbb módon a szövetségek gazdálkodjanak” az adott forrással.
„Olyan versenyeket fog támogatni a kormány és ezen keresztül az államtitkárság, amelyek racionálisabb költségvetéssel készülnek és amelyek piaci alapú bevételi oldala is egyre markánsabban megjelenik” – jelentette ki.
A beszélgetésben szóba került a TAO-pénzek elszámolása, valamint a 25 milliárdos állami támogatás ellenére meg nem valósult Fradiváros kérdése, amelynek ügyében feljelentés is történt hűtlen kezelés gyanúja miatt. Kálnoki-Kiss Attila elmondta: „2022-ben jött egy kormányrendelet, amelyik azt mondta ki, hogy nemcsak a Fradivárosra és beruházásra, hanem működésre is felhasználhatja a Ferencváros ezt az összeget. Ennél fogva a vitaalapot az jelenti, hogy mit tekintünk működésnek.”
Írta a Magyar Hírlap