Nagy a háborgás a labdarúgó-világbajnokságon bevezetett ivószünetek miatt, pedig bizonyos szempontok alapján érdemes lenne elgondolkodni az állandósításán, több érv is mellette szól.
Sokan nevetségesnek tartják, hogy fedett pályán rendezett vagy éppen kifejezetten hűvös időben tartott mérkőzéseken is megszakítják emiatt a játékot, és mindkét félidőben automatikusan tartanak egy kis szünetet, amikor nem csupán a frissítésre nyílik lehetőség, hanem a szövetségi kapitányok taktikai változtatásaikat is elmagyarázhatják a játékosaiknak. Nem állítom, hogy a szabálykönyv szerint a nagy hőségre kitalált pihenő állandó beiktatásában nem játszott szerepet a tengerentúli tévétársaságok reklámidőigénye, ugyanakkor érdemes más szemszögekből is átgondolni a hidratációs szünet néven bevezetett burkolt szabálymódosítást.
Mivel egy kontinensnyi területen rendezték a mostani világbajnokságot, teljesen természetes, hogy eltérő éghajlati körülmények vártak a csapatokra. Azt senki nem vitatja, hogy a harminc fok feletti melegben, ahol a napon negyvenöt, ötven Celsius fok is lehet, ráfér minden labdarúgóra egy csöppnyi pihenő, mert bármennyire is modernkori gladiátorokat emlegetünk, embertelenség lenne, ha szusszanásnyi levegővételt sem kaphatnának. Ha azonban csak a nagy hőségben megrendezett mérkőzéseken tartanának hidratációs szüneteket, akkor természetesen sérülne az esélyegyenlőség elve, hiszen a Celsius fokokon múlna, hogy kik juthatnak menet közbeni taktikai utasításokhoz, és kiknek kellene kivárni a félidőt a jótékony átszervezésekkel. Jelen esetünkben senki nem panaszkodhat arra, hogy bezzeg a másik meccsen, a másik csapat menetközben is változtathatott, mi pedig azért nem, mert eltakarták a napot előlünk.
A nagy háborgás közben arról sem szabad megfeledkezni, hogy jól láthatóan az ivószünetek után rendre izgalmasabb jeleneteket láthatunk, számos alkalommal néhány percen belül gól születik, de legalábbis többnyire látványos változásokat tapasztalunk. A magam részéről kifejezetten várom már, hogy mi történik majd a folytatásban; különösen, amikor úgy érzem, hogy az ádáz harc helyére lépő taktikai csata miatt ellaposodik a játék.
Nem tudom, mitől lenne ördögtől való gondolat, hogy a változtatást tartósan beiktassák a szabálykönyvbe, hiszen a legtöbb sportágban már van erre lehetőség. Igaz, hogy időkérésnek nevezik, és az edzők általában szabadon megválaszthatják, mikor élnek a lehetőséggel, de az csupán terminus technicus, hogy milyen néven illetjük, illetve hogyan alkalmazzuk. A lényeg, hogy még izgalmasabbá teheti a játékot, még több gólhelyzet alakulhat ki, még több gól eshet, amivel még több ember számára lehetne vonzóbb a labdarúgás. A szabályok pedig nem valamilyen isteni kinyilatkoztatás eredményei, folyamatosan változtak a futballban az elmúlt másfél évszázad során; gyakorta olyan lopakodó módon, mint a videós, számítógépes játékvezetéssel lényegében megszüntetett „egyvonal” kifejezés, ami azokra a leshelyzetekre vonatkozott, amikor szabadszemmel nem lehetett megítélni a szabálytalanság esetét. Most a számítógép behúzza a vonalakat, így szinte kizárt, hogy két játékos egyvonalban helyezkedjen el.
Érdekes módon még nem hallottam, hogy a labdarúgók maguk értékelték volna a hidratációs szünet hatásait, pedig talán nem lenne mellékes, hogy ők mennyire kedvelik. Elvégre, ami nekik előnyös, az végül a szurkolóknak is jó lesz.
Írta a Magyar Hírlap
