Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese októberben Nagykanizsán 43-30-ra győzte le szerdai vendéglátóját, ezúttal pedig a nemzeti csapat történetének első törökországi mérkőzését játszotta. A keretből a jobbszélső Kovács Anett és a balátlövő Faragó Lea maradt ki, ott volt viszont a Debrecen beállója, Juhász Kata, aki első találkozójára készült válogatott mezben.
A találkozó elején mindkét fél szerzett könnyű, gyors gólt, 6-6-ig tartotta a lépést az év végi Eb társházigazdája. A törökök kapusai a 16. percben találkoztak először a labdával, addigra egy hatgólos periódussal 12-6-ra távolodott el az ellenfél hibáit egyre jobban kihasználó Golovin-csapat.
Már a 22. percben megvolt a kétszámjegyű különbség (19-9), innen egy hármas sorozattal zárkózott a vendéglátó. A szünet előtt bemutatkozott Juhász és első góljait is megszerezte, az első játékrész utolsó percei sok hibát és nem túl magas színvonalú, kapkodó játékot hoztak mindkét oldalon.
A pihenőt követően határozott védekezéssel és gyors találatokkal 11 gólra duzzasztotta a különbséget a magyar válogatott, a törökök elöl és hátul sem találták az ellenszert, így korán ki kellett kérniük utolsó idejüket is. A hajrában is egyre inkább érvényesítette tudáskülönbségét a vendég együttes, amely a hazai találkozónál simábban és jobb játékkal – a beálló körüli védekezésben lényegesen jobban teljesítve – tudott nyerni.
Szemerey Zsófi hat, Bukovszky Anna tíz védéssel vette ki részét a sikerből, amellyel a magyar válogatott mérlege öt mérkőzést követően is százszázalékos Törökország ellen.

Golovin Vlagyimir telefonon az M4 Sportnak úgy értékelt, a többet gyakorolt elemek közül a védekezésben és a lerohanásban is sikeresek voltak, ugyanakkor az első félidőben több volt a technikai hiba, labdaeladás, mint kellett volna. Kiemelte, hogy hatvan percen keresztül jó tempóban játszott az együttese.
„Megmutatkozott a két csapat közötti fizikális különbség is, sokkal frissebbek voltunk a második félidőben, a török válogatott több technikai hibával játszott, amit mi ki is használtunk”
– fejtette ki a kapitány, aki szerint fontos volt, hogy aki előtt helyzet adódott, az vállalta is a lövést. A bemutatkozó Juhászról Golovin azt mondta: noha csak egy edzésen vett részt a kerettel, nem látszott rajta az újoncokon megszokott stressz, mindent megvalósított, amit a szakmai stáb kért tőle.
„Bízom benne, hogy komolyabb ellenfelek ellen is meg tudja csinálni ugyanezt” – fogalmazott a szövetségi kapitány
Az Eurokupában ebben a kiírásban a 2024-es kontinensviadal három érmese, illetve az idei Európa-bajnokság öt társrendezője szerepel két négyes csoportban. Ezek a válogatottak nem vesznek részt az Eb selejtezősorozatában. A magyar válogatott szombaton Érden a cseh csapat ellen – amelyet októberben idegenben 31-20-ra múlt felül – zárja a csoportkört. A csoportok első két helyezettje jut a szeptemberi négyes döntőbe.
Női kézilabda Eurokupa
2. csoport, 5. forduló:
Törökország – Magyarország 23-42 (14-22)
Törökország: Karademir, Bembeyaz (kapusok), Akgün Göktepe 2, Aydemir 1, Bozdogan, Bozova 2, Burhan 1, Isikhan 1, Iskit Caliksan 2, Kaya, Kendirci, Özler, Öztürk Yildirim 8, Sengöcen 1, Tügel 3, Türkyilmaz 2.
Magyarország: Szemerey, Janurik, Bukovszky (kapusok), Csíkos 1, Falusi-Udvardi 5, Juhász K. 2, Klujber 7 (2), Kuczora 3, Kukely, Márton 7, Papp, Petrus 5, Simon 3, Szmolek, Tóvizi 4, Vámos 5.
A csoport állása:
1. Dánia 8 pont/4 mérkőzés, 2. Magyarország 6/5, 3. Csehország 4/4, 4. Törökország 0/5
Április 11., szombat:
18:00, Magyarország-Csehország, Érd
Forrás: MKSZ / MTI
Feröer, Montenegró és Koszovó a magyar érdekeltségű csoportban
Írta a JochaPress