A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület legutóbbi rendezvényén újabb párizsi olimpikon vendégeskedett. Pásztor Noémi, a Szombathelyi KKA erőssége, az első női kézilabdázó vasi olimpikon mesélt mozgalmas és sikerekben gazdag pályafutásáról. Gál László, a hagyományőrző egyesület elnöke névnapja alkalmából is köszöntötte Noémit, majd kérdései nyomán sok kulisszatitkot is megtudhatott a népes hallgatóság.

Pásztor Noémi olimpikon kézilabdázó és Gál László, a Hagyományőrző Egyesület elnöke (fotó: Paic Norbert)
Negyedik osztályos volt a „Zrínyiben”, amikor egy testnevelés órán kézilabdázókat kerestek. Ő is jelentkezett, megtetszett neki a sportág és megragadt mellette. Később a Bolyai Gimnázium csapatával országos diákolimpiát nyert. Első egyesülete az akkor még Rajczy Imre nevét viselő Szombathelyi Sportiskola volt. Nevelőedzőjének, Debreczeni Györgynek ma is hálával tartozik, tőle sokat tanult szakmailag és emberileg is. Fejlődése érdekében a Mocsai Lajos nevével fémjelezett Nemzeti Kézilabda Akadémián folytatta pályafutását. Meghatározó évek voltak életében, itt vált képzett sportolóvá. 2015-ben, az U 17-es válogatott tagjaként az Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, Noémit egyedüli magyarként beválasztották az All Star csapatba.
A nagyszerű 1999-es évjárat legnagyobb sikerét 2018-ban érte el, a debreceni Főnix Csarnokban junior világbajnokok lettek, a döntőben a remek norvég válogatottat győzték le. Beálló poszton ismét bekerült a torna álomcsapatába. A felejthetetlen ünneplést a publikum is átélhette archív felvételek bejátszásával. Noéminek ilyen ünneplésben még egyszer volt része, szintén Debrecenben, amikor megváltották repülőjegyüket a párizsi olimpiára. Nagyszerű csapatszellemű gárda volt, ma is tartják egymással a kapcsolatot.
Édesapjának köszönhetően kiskora óta a „fradizmusban” nőtt fel, két évig ő is átélhette, hogy milyen a Fradi család tagjának lenni. Azonban a több játéklehetőség érdekében Mosonmagyaróvárra igazolt, ahol három csodálatos évet töltött. Szerette volna magát kipróbálni külföldön is, ezért rábólintott a francia Nantes ajánlatára. Sajnos épp a párizsi olimpia alatt a klub csődöt jelentett. Noémi úgy lett a francia együttes olimpikonja, hogy pályára sem lépett színeiben.
2019-ben – még Fradi játékosként – Ausztria ellen debütált a válogatottban. Játszott már világ- és Európa-bajnokságon, majd 2024-ben a hőn áhított olimpiai szereplés is valóra vált. Három mérkőzésen kapott lehetőséget az ötkarikás játékokon. Az elődöntőbe jutásért a hosszabbításban maradtak alul a svédek ellen, de így sem kell szégyenkezniük a hatodik hely miatt. Az olimpián rengeteg élménnyel gazdagodott, boldogan gondol vissza az olimpiai falu hangulatára és a – hideg eső ellenére – a megnyitó ünnepségre.
A Főnix Csarnok varázsa az Európa-bajnokságon folytatódott, a csoportkörből továbbjutva végül a csapat Európa-bajnoki bronzéremmel zárta az olimpia évét.
Nantes helyett Helle Thomsen edzőnek köszönhetően egy igazi sztárcsapathoz, a CSM Bukaresthez igazolt.
A hallgatóság megtudhatta, hogy milyen volt magyar játékosként a román fővárosban játszani és élni. Noémi nem tapasztalt semmilyen román-magyar ellentétet, szerették a bukaresti szurkolók is. Magyarokkal ritkán találkozott, de felfedezett egy templomot, amelyben magyar nyelvű szentmiséket tartottak vasárnaponként, ahol jó volt magyar szót hallani. 2025-ben Debreczeni György hívó szavára boldogan tért vissza szülővárosába, ahol szépen építkezik a női kézilabda és nagy terveket szövögetnek. Jövőjéről annyit árult el, hogy addig akar kézilabdázni, amíg örömet okoz neki. Edzőként azonban nehezen képzeli el magát.
A közönség kérdései nyomán fény derült a mezszámok titkára is, hogy miért 2-es és 32-es a mezszáma és miért nem 6-os, melyet szeretett volna. Konkrét példaképe nem volt, de a norvég Heidi Löke játékát csodálta. Profi szemléletével igyekszik ő is példát mutatni a fiataloknak. Szeret beálló lenni, bár nem mindig látványos ez a pozíció, de őt nem zavarja, ha társa villog, a csapat érdeke számít. A tanulást is fontosnak tartja, dietetika szakon szerzett diplomát. Minden edzőjétől tanult valamit, legtöbbjükkel megtalálta a közös hangot. Nem tartja magát nehéz esetnek, mert szeret dolgozni és hisz a munkában.
Három edzőjét név szerint is kiemelte: a már említett Debreczeni Györgyöt, ifj. Kiss Szilárdot és Gyurka Jánost.
Válogatottság? Mélyen érinti a kimaradása, mivel mindig a legjobb akart lenni és válogatott. Ha meghívót kap, szívesen megy, de a döntés a szövetségi kapitányé. A következő olimpia idején még csak 29 éves lesz, tehát Irány Los Angeles! Legyen úgy! – válaszolta Noémi.
A közönség hosszan tartó tapssal köszönte meg az emlékezetes estet Pásztor Noéminek.
(Forrás: Gál László, Szombathely)
ma
Írta a JochaPress